1 Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt.

2 Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;

3 Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsõségedet.

4 Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.

5 Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.

6 Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!

7 Ha reád gondolok ágyamban: õrváltásról õrváltásra rólad elmélkedem;

8 Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.

9 Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.

10 Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.

11 Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.

12 A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri õt mindaz, a ki õ reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.