3 Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, és soha sem kentem meg magamat, míg el nem telék az egész három hét.
2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bõjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én õket elhívtam.
4 Hogy pedig meghallám e beszédeket, leültem és sírtam és keseregtem napokon át, s bõjtölék és imádkozám a mennynek Istene elõtt;
23 Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bõjtölésekkel egybe, ajánlák õket az Úrnak, kiben hittek vala.
3 Akkor, miután bõjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [õket.]
12 De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; bõjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is.
16 Mikor pedig bõjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy õk bõjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat.
17 Te pedig mikor bõjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg;
18 Hogy ne az emberek lássák bõjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

37 És ez mintegy nyolczvannégy esztendõs özvegy vala), a ki nem távozék el a templomból, hanem bõjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal.
2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bõjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én õket elhívtam.
3 Akkor, miután bõjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [õket.]
1 Akkor Jézus viteték a Lélektõl a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtõl.
2 És mikor negyven nap és negyven éjjel bõjtölt vala, végre megéhezék.
28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék õt külön: Mi miért nem ûzhettük ki azt?
29 Õ pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem ûzhetõ ki, csupán könyörgéssel és bõjtöléssel.
16 És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bõjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.
5 A niniveiek pedig hivének Istenben, és bõjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének.
6 És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székébõl, és leveté magáról az õ királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba.
7 És kiáltának és szólának Ninivében, a királynak és fõembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak!
8 Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erõsen, és térjen meg kiki az õ gonosz útáról és az erõszakosságból, a mely az õ kezökben van!
9 Ki tudja? talán visszatér és megengesztelõdik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!
10 És látá Isten az õ cselekedeteiket, hogy megtértek az õ gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyrõl mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.
29 Õ pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem ûzhetõ ki, csupán könyörgéssel és bõjtöléssel.
16 Menj el és gyûjts egybe minden zsidót, a ki Susánban találtatik, és bõjtöljetek érettem és ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel se nappal, én is és leányaim így bõjtölünk és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek.
23 És bõjtölénk és a mi Istenünkhöz könyörgénk annakokáért, és meghallgatott minket.
23 És bõjtölénk és a mi Istenünkhöz könyörgénk annakokáért, és meghallgatott minket.
28 És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot.
2 Negyven napig, kísértetvén az ördög által. És nem evék semmit azokban a napokban; de mikor azok elmúltak, végre megéhezék.
2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bõjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én õket elhívtam.
3 Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, és soha sem kentem meg magamat, míg el nem telék az egész három hét.
33 Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta bõjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?
34 Õ pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok bõjtöljenek, a míg a võlegény velök van?
35 De eljõnek a napok, és mikor a võlegény elvétetik õ tõlök, akkor majd bõjtölnek azokban a napokban.
3 És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem [õt] imádsággal, könyörgéssel, bõjtöléssel, zsákban és hamuban.
3 Akkor, miután bõjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [õket.]
3 Mért bõjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bõjtöléstek napján kedvtelésteket ûzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok.
4 Ímé perrel és versengéssel bõjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bõjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.
5 Hát ilyen a bõjt, a melyet én kedvelek, [és olyan] a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bõjtnek és az Úr elõtt kedves napnak?
6 Hát nem ez-é a bõjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?
14 Szenteljetek bõjtöt, hirdessetek gyûlést; gyûjtsétek egybe a véneket, a földnek minden lakosát az Úrnak, a ti Isteneteknek házába, és kiáltsatok az Úrhoz.
20 Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.
21 Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és bõjtölés által.
27 Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való bõjtölésben, hidegben és mezítelenségben.
21 Ekkor bõjtöt hirdeték ott az Aháva folyóvíz mellett, hogy megaláznók magunkat a mi Istenünk elõtt, hogy kérnénk tõle szerencsés utat magunknak, családainknak és minden marháinknak.
13 Pedig én az õ betegségökben gyászba öltöztem, bõjttel gyötörtem lelkemet, imádságom kebelemre vissza-vissza szállt.