Recompensa
8 Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok áraszsza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bõségben legyetek,
33 És ha [csak] azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bûnösök is ugyanazt cselekszik.
12 Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az õt szeretõknek.
23 Mert a bûn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.
21 Az õ ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy õ létezik és megjutalmazza azokat, a kik õt keresik.
18 Az istentelen munkál álnok keresményt; az igazságszerzõnek pedig jutalma valóságos.
32 És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felõl, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.
2 Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad elõtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektõl dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
14 De egyet [cselekszem,] azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek elõttem vannak, nékik dõlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülrõl való elhívása jutalmára.
12 Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen [kiki,] és hogy [a maga] javát cselekedje az õ életében.
13 De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az õ egész munkájából, az Istennek ajándéka.
16 Az embernek ajándéka szabad útat szerez néki, és a nagyoknak orczája elé viszi õt.
5 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentõl, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.
5 A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.
33 Mindig azon az úton járjatok, a melyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, a melyet bírni fogtok.
27 És az a kenet, a melyet ti kaptatok tõle, bennetek marad, és [így] nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz [is] az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok õ benne.
24 Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.
29 De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl keresed õt.
8 Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket ûzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.
9 A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.
9 Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az õt szeretõknek.
32 A ki az õ tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem õt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?
4 Az alázatosságnak bére az Úr félelme, gazdagság és tisztesség és élet.
3 Mivelhogy az õ isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsõségével és hatalmával elhívott;
7 Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
19 És a mely embernek adott Isten gazdagságot és kincseket, és a kinek megengedte, hogy egyék abból és az õ részét elvegye, és örvendezzen az õ munkájának: ez az Istennek ajándéka!
23 És valamit tesztek, lélekbõl cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek;
24 Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.
6 A ki megfizet mindenkinek az õ cselekedetei szerint:
58 Azért szerelmes atyámfiai erõsen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
10 Alázzátok meg magatokat az Úr elõtt, és felmagasztal titeket.
14 Valaki pedig abból a vízbõl iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz õ benne.
3 Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára;
4 Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei elõtt.
24 Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.
18 Ez azért a jó, a melyet én láttam, hogy szép dolog enni és inni, és jól élni minden õ munkájából, a melylyel fárasztotta magát a nap alatt, az õ élete napjainak száma szerint, a melyeket adott néki az Isten; mert ez az õ része.
6 Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert õk megelégíttetnek.
18 És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Õ elhívásának a reménysége, mi az Õ öröksége dicsõségének a gazdagsága a szentek között,
6 Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belsõ szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
14 Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, a mint mondjátok.
6 Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy [eped] utánad. Szela.
38 Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek.
16 Azért nem csüggedünk; sõt ha a mi külsõ emberünk megromol is, a belsõ mindazáltal napról-napra újul.
6 Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
12 És szóla az Úr Mózesnek: Jõjj fel én hozzám a hegyre és maradj ott. És átadom néked a kõtáblákat, és a törvényt és a parancsolatot, a melyeket írtam, hogy azokra megtaníttassanak.
30 Sok elsõk pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsõk.
7 De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jõ el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.