1 Salamon király sok idegen asszonyt szeretett a fáraó leányán kívül, móábiakat, ammóniakat, edómiakat, szidóniakat és hettitákat,
2 olyan népekből valókat, amelyekről ezt mondta az ÚR Izráel fiainak: Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert az ő isteneikhez hajlítják szíveteket! Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel.
3 Volt neki hétszáz főrangú és háromszáz másodrangú felesége. Feleségei elhajlították a szívét.
4 Így történt, hogy Salamonnak a szívét vénségére más istenekhez hajlították feleségei, és szíve nem volt teljesen Istenéé, az ÚRé, mint volt apjának, Dávidnak a szíve.
5 Mert Salamon Astóretet, a szidóniak istenét és Milkómot, az ammóniak bálványát követte.
6 Így olyan dolgot tett Salamon, amit rossznak lát az ÚR, és nem követte olyan tökéletesen az URat, mint apja, Dávid.
7 Akkor épített Salamon áldozóhalmot a Jeruzsálemmel szemben levő hegyen Kemósnak, a móábiak bálványának és Moloknak, az ammóniak bálványának.
8 Így tett Salamon a többi idegen asszonya kedvéért is, akik a maguk isteneinek tömjéneztek és áldoztak.
9 Megharagudott azért az ÚR Salamonra, mivel elhajolt szíve az ÚRtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki,
10 és erre nézve azt parancsolta neki, hogy ne kövessen más isteneket; de ő nem tartotta meg, amit az ÚR parancsolt.
11 Akkor ezt mondta az ÚR Salamonnak: Mivel ez történt veled, és nem tartottad meg a velem kötött szövetséget, sem rendelkezéseimet, amelyeket adtam neked, azért én ki fogom szakítani kezedből az országot, és a szolgádnak adom.
12 De apádért, Dávidért nem a te napjaidban teszem ezt. A fiad kezéből fogom kiszakítani.
13 És nem az egész országot szakítom ki. Egy törzset adok a fiadnak szolgámért, Dávidért, és Jeruzsálemért, amelyet kiválasztottam.
14 Azután ellenfelet támasztott az ÚR Salamonnak, az edómi Hadadot, aki királyi ivadék volt Edómban.
15 Amikor Dávid megtámadta Edómot, Jóáb hadseregparancsnok fölment, hogy eltemesse az elesetteket, és levágott minden Edómban található férfit.
16 Hat hónapig maradt ott Jóáb az egész Izráellel, míg ki nem irtott minden Edómban található férfit.
17 Akkor menekült el Hadad néhány edómi férfival együtt, akik apjának a szolgái voltak, és Egyiptomba mentek. Hadad akkor még kisfiú volt.
18 Elindultak Midjánból és Páránba jutottak; Páránból is vittek magukkal férfiakat, és elmentek Egyiptomba a fáraóhoz, Egyiptom királyához. Ő házat adott neki, gondoskodott az ellátásáról, és földet is adott neki.
19 Hadad nagy jóindulatra talált a fáraónál, aki hozzáadta feleségének, Tahpenész királynénak a húgát.
20 Tahpenész húga szülte neki fiát, Genubatot. Tahpenész a fáraó palotájában választotta el, és Genubat ott maradt a fáraó palotájában, a fáraó fiai között.
21 Amikor Hadad meghallotta Egyiptomban, hogy Dávid őseihez tért pihenni, és hogy meghalt Jóáb hadseregparancsnok is, így szólt Hadad a fáraóhoz: Bocsáss el engem, hadd menjek el a hazámba!
22 A fáraó ezt mondta neki: Mi hiányzik itt neked, hogy most a hazádba akarsz menni? Ő ezt felelte: Semmi, de azért mégis bocsáss el engem!
23 Támasztott Isten másik ellenfelet is, Rezónt, Eljádá fiát, aki urától, Hadadezertől, Cóbá királyától menekült el.
24 Ez férfiakat gyűjtött maga mellé, és egy rablócsapat vezére lett. De amikor Dávid öldökölni kezdte őket, Rezón Damaszkuszba ment, ott letelepedett, majd király lett Damaszkuszban.
25 Ellenfele volt Izráelnek Salamon egész életében, és olyan veszedelmet okozott, mint Hadad. Megvetette Izráelt, és Arámban uralkodott.
26 Jeroboám, az efrátai Nebát fia, Cerédából, Salamon szolgája, akinek egy özvegyasszony volt az anyja, név szerint Cerúá, föllázadt a király ellen.
27 Az pedig, hogy föllázadt a király ellen, így történt: Salamon megépíttette Millót, és berakatta apja, Dávid városának a réseit.
28 Ez a férfi, Jeroboám, derék ember volt. Amikor Salamon látta, hogy ez a fiatalember jól végzi munkáját, az összes robotmunkák felügyelőjévé tette a József házában.
29 Abban az időben Jeroboám elment Jeruzsálemből, és útközben találkozott a sílói Ahijjá prófétával, aki egy új köpenybe volt burkolózva. Csak ők ketten voltak a mezőn.
30 Ahijjá megragadta a rajta levő új köpenyt, tizenkét részre hasította,
31 és ezt mondta Jeroboámnak: Végy magadnak tíz részt, mert ezt mondotta az ÚR, Izráel Istene: Én kiszakítom az országot Salamon kezéből, és tíz törzset neked adok.
32 Egy törzs azonban az övé marad szolgámért, Dávidért és Jeruzsálem városáért, amelyet kiválasztottam Izráel összes törzse közül.
33 Azért lesz ez, mert elhagyott engem, és Astóretet, Szidón istenét, Kemóst, a móábiak istenét és Milkómot, az ammóniak istenét imádta; nem az én utaimon járt, rendelkezéseimet és végzéseimet, amelyeket én helyesnek látok, nem hajtotta végre úgy, ahogyan apja, Dávid.
34 De nem veszem ki a kezéből az egész országot. Megtartom őt fejedelemnek egész életében szolgámért, Dávidért, akit kiválasztottam, és aki megőrizte parancsolataimat és rendelkezéseimet.
35 Fiának a kezéből veszem ki az országot, és tíz törzset neked adok.
36 Csak egy törzset adok fiának, hogy maradjon előttem mindenkor mécsese szolgámnak, Dávidnak Jeruzsálem városában, amelyet kiválasztottam magamnak, hogy ott legyen a nevem.
37 Téged pedig fölemellek, és uralkodni fogsz mindenen, amit megkívánsz. Te leszel Izráel királya!
38 És ha hallgatsz mindarra, amit parancsolok neked, ha az én utamon jársz, és azt teszed, amit én helyesnek látok, és ha megtartod rendelkezéseimet és parancsolataimat, ahogyan tette azt szolgám, Dávid, akkor veled leszek, és építek neked maradandó házat, amilyet Dávidnak építettem, és neked adom Izráelt.
39 Így alázom meg Dávid utódait, bár nem örökre.
40 Salamon meg akarta öletni Jeroboámot, Jeroboám azonban útra kelt, és Egyiptomba menekült Sisákhoz, Egyiptom királyához. Ott is maradt Egyiptomban Salamon haláláig.
41 Salamon történetének a többi része, mindaz, amit véghezvitt, továbbá a bölcsessége, meg van írva Salamon történetének a könyvében.
42 Az az idő, ameddig Salamon Jeruzsálemben egész Izráelen uralkodott, negyven esztendő volt.
43 Azután Salamon pihenni tért őseihez, és eltemették apjának, Dávidnak a városában. Utána fia, Roboám lett a király.