1 Amikor megöregedett Sámuel, a fiait tette Izráel bíráivá.
2 Elsőszülött fiának Jóél volt a neve, a másodiknak Abijjá. Beérsebában bíráskodtak.
3 Fiai azonban nem az ő útján jártak, hanem a maguk hasznát keresték; megvesztegetésre szánt ajándékot fogadtak el, és elferdítették az igazságot.
4 Összegyűltek azért Izráel vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába.
5 Ezt mondták neki: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás!
6 Sámuel azonban rosszallotta, hogy ezt mondták: Adj nekünk királyt, hogy bíráskodjék fölöttünk! És imádkozott Sámuel az ÚRhoz.
7 Az ÚR pedig ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a nép szavára mindenben, amit mondanak, mert nem téged vetettek meg, hanem engem vetettek meg, hogy ne legyek a királyuk.
8 Veled is ugyanúgy cselekszenek, ahogyan velem cselekedtek, mióta kihoztam őket Egyiptomból, mindmáig: elhagytak, és más isteneknek szolgáltak.
9 Hallgass tehát a szavukra, de szigorúan figyelmeztesd őket, és mondd meg nekik, hogy mi lesz a király joga, aki uralkodni fog felettük.
10 Ekkor Sámuel elmondta az ÚR minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle.
11 Ez lesz a királynak a joga - mondta -, aki uralkodni fog fölöttetek. Fiaitokat elveszi, harci kocsijaihoz meg lovasaihoz osztja be őket, és futnak harci kocsija előtt.
12 Parancsnokokká teszi őket ezer ember felett, és parancsnokokká ötven ember felett. Velük szántatja szántóföldjét, és velük végezteti aratását, velük készítteti hadifölszerelését és a harci kocsik fölszerelését.
13 Leányaitokat meg elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnőknek és sütőnőknek.
14 Legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajfa-kertjeiteket elveszi, és hivatalnokainak adja.
15 Vetéseitekből és szőlőitekből tizedet szed, és udvari embereinek meg hivatalnokainak adja.
16 Szolgáitokat és szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat, még a szamaraitokat is elveszi, és a maga munkáját végezteti velük.
17 Nyájaitokból tizedet szed, ti pedig a szolgái lesztek.
18 Akkor majd panaszkodtok királyotok miatt, akit magatoknak választottatok, de akkor már nem válaszol az ÚR.
19 A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, hanem ezt mondták neki: Mégis legyen királyunk!
20 Olyanok akarunk lenni, mint minden más nép: királyunk bíráskodjék fölöttünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat.
21 Sámuel végighallgatta a nép beszédét, és elmondta az ÚRnak.
22 Az ÚR pedig így felelt Sámuelnek: Hallgass a szavukra, és válassz nekik királyt! Sámuel ezt mondta az izráeli férfiaknak: Menjen mindenki a maga városába!