1 Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya.
2 Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. Egészen úgy tett, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.
3 Ő építette meg az ÚR háza felső kapuját, sokat épített a Várhegy kőfalán is.
4 Júda hegyvidékén városokat épített ki, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat épített.
5 Harcolt az ammóniak királya ellen, és le is győzte. Az ammóniak abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer kór búzát és tízezer kór árpát fizettek neki. Ugyanannyit küldtek neki az ammóniak a második és a harmadik évben is.
6 És hatalmassá lett Jótám, mert állhatatosan Istenének, az ÚRnak az útján járt.
7 Jótám egyéb dolgai, háborúi és életútja meg van írva az Izráel és Júda királyairól szóló könyvben.
8 Huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben.
9 Akkor pihenni tért Jótám az őseihez, és eltemették Dávid városában. Utána a fia, Áház lett a király.