1 Jósiás páskát is tartott az ÚR tiszteletére Jeruzsálemben, és levágták a páskabárányt az első hónap tizennegyedik napján.
2 Szolgálatba állította a papokat, és buzdította őket az ÚR háza szolgálatára.
3 A lévitáknak pedig, akik egész Izráel tanítói voltak, és az ÚRnak voltak szentelve, ezt mondta: Helyezzétek el a szent ládát a templomban, amelyet Salamon, Dávid fia, Izráel királya épített. Nem kell többé a vállatokon hordoznotok. Most már Isteneteknek, az ÚRnak, és népének, Izráelnek szolgáljatok!
4 Készüljetek családonként és beosztásotok szerint, Dávidnak, Izráel királyának az írása szerint és fiának, Salamonnak az előírása szerint,
5 álljatok föl a szentélyben úgy, hogy testvéreiteknek, a nép családjainak a csoportjai szerint legyenek a lévita-családok osztályai.
6 Vágjátok le a páskabárányt, miután megszenteltétek magatokat, és készítsétek el testvéreiteknek, teljesítve az ÚRnak Mózes által adott rendelkezését.
7 Jósiás ajándékozott a népnek, mindenkinek, aki ott volt, juhokat, bárányokat és kecskéket, mindezeket a páskához, szám szerint harmincezret; továbbá háromezer szarvasmarhát. Ezek a király jószágából valók voltak.
8 Vezető emberei pedig önkéntes ajándékot adtak a népnek, a papoknak és a lévitáknak: Hilkijjá, Zekarjáhú és Jehiél, Isten házának a felügyelői kétezer-hatszáz páskabárányt és háromszáz szarvasmarhát adtak a papoknak.
9 Kónanjáhú és testvérei, Semajáhú és Netanél, továbbá Hasabjáhú, Jeiél és Józábád, a léviták vezető emberei ötezer páskabárányt és ötszáz szarvasmarhát ajándékoztak a lévitáknak.
10 Miután a szolgálatra előkészültek, helyükre álltak a papok; a léviták is beosztásuk szerint, ahogyan a király parancsolta.
11 Majd levágták a páskabárányt, és a papok hintették a vért, a léviták pedig lehúzták a bőrt.
12 Különválasztották az égőáldozatra való állatokat, és a nép családjainak adták csoportonként, hogy vigyék oda az ÚR részére, ahogyan meg van írva Mózes könyvében. Ugyanígy jártak el a szarvasmarhákkal is.
13 És megsütötték a páskabárányt előírás szerint, a szent adományokat pedig megfőzték fazekakban, üstökben és lábasokban, és gyorsan kiosztották az egész népnek.
14 Azután maguknak és a papoknak készítették el, mert Áron fiai, a papok éjszakáig az égőáldozatoknak és a kövérjének a feláldozásával voltak elfoglalva. Ezért a léviták készítették el maguknak és Áron fiainak, a papoknak is.
15 Ászáf fiai, az énekesek is a helyükön voltak Dávidnak, Ászáfnak, Hémánnak és Jedútúnnak, a király látnokának a parancsa szerint. A kapuőrök is ott voltak minden kapunál. Nem volt szabad eltávozniuk a szolgálatból, ezért testvéreik, a léviták készítették el nekik.
16 Így rendezték el mindenben az ÚRnak szóló istentiszteletet azon a napon, megtartották a páskát, és feláldozták az égőáldozatokat az ÚR oltárán Jósiás király parancsa szerint.
17 Megtartották tehát az ott levő izráeliek a páskát abban az időben, meg a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át.
18 Ehhez hasonló páskát nem tartottak Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyent Jósiás tartott a papokkal, lévitákkal, az egész Júdával, az ott levő izráeliekkel meg Jeruzsálem lakóival.
19 Jósiás uralkodásának a tizennyolcadik évében tartották ezt a páskát.
20 Azok után, hogy Jósiás helyreállította a templomot, felvonult Nékó, Egyiptom királya, hogy harcoljon Karkemisnél az Eufrátesz mellett. Jósiás azonban kivonult vele szemben.
21 Nékó követeket küldött hozzá ezzel az üzenettel: Nem veled van dolgom, Júda királya! Nem ellened jöttem most, hanem az ellen a ház ellen, amellyel hadakozom, és Isten parancsolta, hogy siessek. Állj félre az Isten elől, aki velem van, hogy el ne pusztítson!
22 Jósiás azonban nem tért ki előle, hanem harcra készülve álruhába öltözött, és nem hallgatott Nékónak az Isten szájából származó beszédére. Fölvonult, hogy megütközzék Megiddó síkságán.
23 Az íjászok azonban eltalálták Jósiás királyt, és a király ezt mondta szolgáinak: Vegyetek le innen, mert súlyosan megsebesültem!
24 Szolgái levették a harci kocsiról, egy másik kocsira tették, és Jeruzsálembe vitték. Ott meghalt, és eltemették ősei sírjába. Egész Júda és Jeruzsálem gyászolta Jósiást.
25 Jeremiás siratódalt szerzett Jósiásról, az énekesek és az énekesnők pedig máig is megéneklik Jósiást siratóénekeikben. El is rendelték ezt Izráelben. Le is vannak írva ezek a siratóénekek között.
26 Jósiás egyéb dolgai és kegyes tettei, amelyek megfeleltek annak, amit az ÚR előír törvényében,
27 egész története elejétől végig meg van írva az Izráel és Júda királyairól szóló könyvben.