1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:

2 Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet,

3 hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem,

4 nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot.

5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből.

6 Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem gyaláz a szívem.

7 Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok.

8 Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét?

9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását, ha végszükségbe kerül?

10 Gyönyörködhet-e a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?

11 Megtanítalak benneteket Isten hatalmára. Nem titkolom el, mi a Mindenható terve.

12 Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?

13 Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól:

14 Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, utódaiknak kenyere sem lesz elég.

15 Maradékait dögvész viszi sírba, özvegyeik nem siratják őket.

16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és annyi öltözéket készíttetne, mint az agyag:

17 készíttethet, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak.

18 Háza, amit épített, mint a molyfészek, vagy mint a kunyhó, melyet a csősz készített.

19 A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz.

20 Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél.

21 Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy, elragadja lakóhelyéről.

22 Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle.

23 Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.