1 Azután így beszélt Mózeshez az ÚR:
2 Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.
3 A nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának a bejáratához.
4 Mózes úgy cselekedett, ahogyan parancsolta neki az ÚR. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához.
5 Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az ÚR parancsa szerint:
6 Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel.
7 Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte övvel, azután felöltöztette palástba, és ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta.
8 Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot.
9 A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elől odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
10 Azután fogta Mózes a fölkenésre való olajat, és megkente vele a hajlékot és ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat.
11 Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat.
12 Azután öntött a fölkenésre való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt.
13 Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket övvel, azután felkötötte rájuk a papi süveget, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
14 Azután odahozatta a vétekáldozati bikát, Áron és fiai pedig rátették kezüket a vétekáldozati bika fejére.
15 Miután levágták, vette Mózes a vért, és megkente ujjával az oltár szarvait körös-körül. Így mutatott be vétekáldozatot az oltárért. A többi vért pedig odaöntötte az oltár aljára. Így szentelte föl, engesztelést végezvén érte.
16 Majd vette az egész kövérjét, ami a beleken volt, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével, és elfüstölögtette Mózes az oltáron.
17 A bikát a bőrével, húsával és ganéjával együtt elégette a táboron kívül, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
18 Azután odahozatta az égőáldozati kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.
19 Miután levágták, Mózes körös-körül az oltárra hintette a vért.
20 Földarabolta a kost darabjaira és elfüstölögtette Mózes a fejet, a darabokat és a hájat.
21 A belet és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Égőáldozat volt ez kedves illatul, tűzáldozat az ÚRnak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
22 Azután odahozatta a másik kost, a felavatási kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.
23 Miután levágták, vett Mózes a vérből és megkente Áron jobb fülének a cimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját.
24 Odahozatta Áron fiait is, és megkente Mózes a vérrel a jobb fülük cimpáját, a jobb kezük hüvelykujját és a jobb lábuk nagyujját. A többi vért ráhintette Mózes körös-körül az oltárra.
25 Akkor vette a kövérjét, a farkat és mindazt a kövérjét, ami a beleken van, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével, végül a jobb combot.
26 A kovásztalan kenyerek kosarából pedig, amely az ÚR előtt volt, kivett egy kovásztalan lepényt, egy olajos lepényforma kenyeret, meg egy lángost, és rárakta a kövérjére meg a jobb combra.
27 Mindezeket Áronnak és fiainak kezébe adta, s ők felmutatták azokat felmutatott áldozatként az ÚR színe előtt.
28 Majd kivette a kezükből és elfüstölögtette az oltáron, az égőáldozatra téve. Fölavatási áldozat volt ez kedves illatul, tűzáldozat az ÚRnak.
29 Akkor fogta Mózes a szegyet és felmutatta azt felmutatott áldozatként az ÚR színe előtt. A fölavatási áldozati kosból Mózes része lett ez, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
30 Azután vett Mózes a fölkenésre való olajból, meg a vérből, amely az oltáron volt, és ráhintette Áronra és ruháira, meg a fiaira és fiainak a ruháira is. Így szentelte meg Áront és ruháit, meg a fiait és fiainak a ruháit is.
31 Azután ezt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a kijelentés sátrának a bejáratánál, és ott egyétek meg azt a fölavatási áldozat kosarában levő kenyérrel együtt, ahogy megparancsoltam: Áron és fiai egyék meg azt.
32 Ami pedig megmarad a húsból és kenyérből, azt égessétek el.
33 Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratától hét napig, addig a napig, amelyen befejeződnek fölavatásotok napjai. Mert hét napig tart a fölavatásotok.
34 Azt parancsolta az ÚR, hogy továbbra is úgy történjék az engesztelés értetek, ahogyan ezen a napon történt.
35 Maradjatok a kijelentés sátrának a bejáratánál éjjel-nappal hét napig, és teljesítsetek szolgálatot az ÚR előtt, hogy meg ne haljatok, mert ezt a parancsot kaptam.
36 Áron és fiai megtették mindazt, amit az ÚR parancsolt Mózes által.