1 Amikor Bálám látta, hogy az tetszik az ÚRnak, ha megáldja Izráelt, nem folyamodott többé varázsláshoz, mint azelőtt. A puszta felé fordította arcát,
2 és fölemelte Bálám a tekintetét. Amint meglátta Izráelt törzsenként sátorozni, rászállt az Isten Lelke,
3 példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme,
4 így szól, aki hallja Isten mondásait, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel:
5 Mily szépek a te sátraid, Jákób, hajlékaid, ó Izráel!
6 Mint hosszan húzódó völgyek, mint folyó mentén a kertek, mint az ÚR ültette aloék, mint víz mentén a cédrusok.
7 Kicsordul a víz vedreiből, vetése bő vizeknél van. Királya hatalmasabb Agágnál, és fölemelkedik királysága.
8 Isten hozta ki Egyiptomból, olyan az ereje mint a bivaly szarva. Nemzeteket emészt, akik szorongatják, szétmorzsolja csontjaikat, összetöri nyilaikat.
9 Hever, fekszik, mint a hímoroszlán, és mint nőstényoroszlán, ki meri fölkelteni? Áldott, aki téged áld, átkozott, aki téged átkoz!
10 Ekkor haragra gerjedt Bálák Bálám ellen, összecsapta a kezét, és ezt mondta Bálák Bálámnak: Idehívattalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad már háromszor is!
11 Most azért takarodj a hazádba! Azt ígértem, hogy gazdagon megjutalmazlak, de most az ÚR megfosztott téged a jutalomtól.
12 Bálám ezt felelte Báláknak: Megmondtam már követeidnek is, akiket hozzám küldtél,
13 hogy ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg az ÚR parancsát, és nem teszek magamtól sem jót, sem rosszat. Csak azt mondom, amit az ÚR meghagy.
14 De most, amikor elmegyek népemhez, jöjj, föltárom még előtted, hogy mit fog tenni ez a nép a te népeddel a messze jövőben.
15 Példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme,
16 így szól, aki hallja Isten mondásait, aki ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel:
17 Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát és Sét összes fiainak a koponyáját.
18 Birtokába kerül Edóm, birtokába kerül ellensége, Széír, mert hatalmasan cselekszik Izráel.
19 Eltapossa Jákób, még a városból menekülőket is elpusztítja.
20 Amikor meglátta Amálékot, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Népek eleje Amálék, mégis pusztulás a vége.
21 Amikor meglátta a kénieket, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Szilárd a te lakóhelyed, sziklára van rakva fészked.
22 Mégis megsemmisül Kain, amikor fogságba viszi Assúr.
23 Megint példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Ó jaj, ki élhet tovább, mint ahogy Isten megszabta?!
24 Hajók jönnek Kittim partjairól, megalázzák Assúrt, megalázzák Ébert, míg el nem pusztul az is.
25 Azután felkelt Bálám, elment és visszatért hazájába. Bálák is elment útjára.