1 Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat.

2 Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek.

3 Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat.

4 Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.

5 Vissza fog térni Egyiptomba, vagy Asszíria lesz a királya, mert nem akarnak megtérni.

6 Fegyver pusztít városaiban, véget vet a fecsegésnek, és megemészti őket terveik miatt.

7 Népem megrögzötten elfordul tőlem. Hívják őt a Felségeshez, de senki sem mozdul.

8 Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda, mint Admát, hogyan bánnék veled úgy, mint Cebóimmal? Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom.

9 Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, nem indulatosan jövök.

10 Az URat fogják követni, mert oroszlánként ordít majd, és ha ordít, remegve jönnek fiai nyugat felől.

11 Remegve jönnek Egyiptomból, mint a madár, és az asszír földről, mint a galamb. Letelepítem majd őket házaikba - így szól az ÚR.

12 Hazugsággal fordult hozzám Efraim, Izráel háza pedig alattomosan. De Júda még Isten útján jár, a szentek népe állhatatos.