1 A karmesternek: Az ÚR szolgájáé, Dávidé. A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem,

2 sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani.

3 Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni.

4 Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat.

5 URam, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.

6 Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, URam.

7 Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.

8 Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.

9 Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.

10 Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, igazságos a tiszta szívűekhez.

11 Ne taposson rám a gőgösök lába, ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze!

12 Majd elbuknak a gonosztevők, elterülnek, nem tudnak fölkelni.