1 A karmesternek: Az ÚR szolgájáé, Dávidé. A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem,
2 sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani.
3 Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni.
4 Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat.
5 URam, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.
6 Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, URam.
7 Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.
8 Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.
9 Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.
10 Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, igazságos a tiszta szívűekhez.
11 Ne taposson rám a gőgösök lába, ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze!
12 Majd elbuknak a gonosztevők, elterülnek, nem tudnak fölkelni.