1 Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt. Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.

2 Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.

3 Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.

4 Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.

5 Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.

6 Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.

7 Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.

8 Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.

9 De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.

10 Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.

11 De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.