1 Dicsérjétek az URat! Boldog ember az, aki az URat féli, sok örömöt talál parancsolataiban.
7 Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat!
8 Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.
18 De az ÚR szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.
7 Megáld bennünket az Isten, féljék őt mindenütt a földön!
10 A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad.
2 De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak.
10 A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.
4 Az URat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, az ő parancsait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és hozzá ragaszkodjatok!
16 Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele.
7 Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet.
1 Zarándokének. Boldog mindenki, aki az URat féli, és az ő útjain jár.
7 Az ÚRnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.
33 Az ÚR félelme bölcsességre int, és aki tisztességet akar, előbb legyen alázatos!
30 Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az URat félő asszony dicséretre méltó.
14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.
13 Aki féli az URat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat meg az álnok beszédet gyűlölöm.
4 Az alázatnak és az ÚR félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.
1 Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.
12 Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az ÚR? Csak azt, hogy Istenedet, az URat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az URat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.
13 Tartsd meg az ÚR parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!
13 Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!
21 És mivel a bábák félték az Istent, Ő tovább szaporította Izráel házát.