8 Maga az ÚR megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!
31 Eljön az az idő - így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.
32 Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR.
33 Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.
34 Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.
5 A déli király erős lesz, de vezérei közül egyik erősebb lesz nála, és hatalomra jut; még nagyobb hatalommal uralkodik, mint ő.
6 Évek múltával barátságot kötnek: a déli király lánya hozzámegy az északi királyhoz a jó viszony érdekében. De ezzel nem tudja megtartani hatalmát. Nem marad meg sem a király, sem a gyermeke. Az asszony pedig áldozatul esik kíséretével és fiával, meg azzal együtt, aki támogatta őt abban az időben.
28 Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az ÚRnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét.
28 Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az ÚRnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét.
27 Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.
5 Ezért a tizennegyedik esztendőben eljött Kedorláómer a vele tartó királyokkal, és megverték a refáiakat Asterót-Karnaimban, a zúziakat Hámban, az émieket Sávé-Kirjátaimban
10 Az ÚR pedig azt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön és egy nép között sem. Meglátja majd az ÚR cselekedeteit az egész nép, amely között vagy, mert félelmetes dolgokat fogok cselekedni veled.
17 Jójádá azután szövetséget kötött az ÚR, a király és a nép között arra nézve, hogy az ÚR népe lesznek; ugyanígy a király és a nép között is.
10 Azután így beszélt az ÚR Mózeshez:
11 Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia elfordította haragomat Izráel fiairól, amikor felindulásomnak megfelelően bánt velük. Ezért nem semmisítem meg Izráel fiait felindulásomban.
12 Mondd meg tehát: Íme, én békességem szövetségével ajándékozom meg.
13 Övé és utódaié lesz a papság szövetsége örökre, mivel haragra indult Istenéért, és engesztelést végzett Izráel fiaiért.
3 Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá:
4 Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel!
5 Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek.
6 Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.
7 Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is.
8 Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.
9 Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre!
10 Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit!
11 Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele.
16 Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az ÚR.
17 Jónátán ismét megeskette Dávidot, hogy szeretni fogja őt. Mert ő is egész lelkével szerette Dávidot.
15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
13 szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök.
18 Ezen a napon kötött az ÚR szövetséget Abrámmal, és azt mondta: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig,
19 a kénieket, kenizzieket és kadmóniakat,
20 a hettitákat, perizzieket és refáiakat,
21 az emóriakat és kánaániakat, a girgásiakat és jebúsziakat.
16 Támadójuk azt tesz velük, amit akar, és senki sem tud megállni vele szemben. Így eljut az ékes földre is, mely egészen a kezébe kerül.
17 Azután arra törekszik, hogy érvényesítse hatalmát a déli király országában. Egyezséget köt vele, és leányát feleségül adja hozzá, hogy romlását okozza. De leánya nem áll mellé, és nem lesz az ő pártján.
13 Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy tartsátok meg a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára.
12 De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR, ezért az ÚR hatalmassá tette Eglónt, Móáb királyát Izráel fölött, mivel olyat tettek, amit rossznak lát az ÚR.
13 Ez összefogott Ammón fiaival és Amálékkal, elment, megverte Izráelt, és birtokba vette a pálmák városát.
1 Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre.
20 A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,
21 tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.
31 Kiszabom határodat a Vörös-tengertől a filiszteusok tengeréig, és a pusztától az Eufrátesz folyóig. Mert kezetekbe adom az ország lakosait, és kiűzöd őket magad elől.
32 Ne köss szövetséget se velük, se isteneikkel!
20 Ezt mondja az ÚR: Ha érvénytelenné tudjátok tenni a nappalra és éjszakára vonatkozó szövetségemet úgy, hogy ne legyen nappal és éjszaka a maga idejében,
21 akkor válik érvénytelenné szolgámmal, Dáviddal kötött szövetségem is úgy, hogy nem lesz fia, aki a trónján uralkodjék; meg szolgáimmal, a lévita papokkal kötött szövetségem is.
6 Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
6 Ezért Jórám király egy kitűzött napon kivonult Samáriából, és megszemlélte egész Izráelt.
7 Majd ilyen üzenetet küldött Jósáfátnak, Júda királyának: Móáb királya elpártolt tőlem. Eljössz-e velem harcolni Móáb ellen? Ő így felelt: Elmegyek, én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovasságom éppúgy, mint a te lovasságod.
3 Majd odaállt a király az oszlop mellé, és szövetséget kötött az ÚR színe előtt arra nézve, hogy az URat követik, parancsolatait, intelmeit, és rendelkezéseit teljes szívvel és teljes lélekkel megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget.
24 Ezeket átvitt értelemben kell venni, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a Sinai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár.
25 Mert Hágár a Sinai-hegy Arábiában - megfelel a mostani Jeruzsálemnek -, amely szolgaságban van fiaival együtt.
26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk.
9 Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az ÚR az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait.
16 De a bölcsesség megment a más asszonyától, a hízelgő szavú idegen nőtől,
17 aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről.
21 Ilyen szövetségem van nekem velük - mondja az ÚR: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké - mondja az ÚR.
17 De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is;
18 azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével.
6 Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.
25 Szövetséget kötök velük, hogy békéjük legyen: kipusztítom az országból a vadállatokat, biztonságban lakhatnak majd a pusztában, és az erdőkben is alhatnak.
5 Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.
8 Isten azt mondta Nóénak és fiainak:
9 Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal,
10 meg minden élőlénnyel, amely veletek van: madárral, állattal és minden földi élőlénnyel; mindennel, ami a bárkából kijött, minden földi élőlénnyel.
11 Szövetségre lépek veletek, és semmi sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz a föld elpusztítására.
12 Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amit én szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel, örökre:
13 szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök.
11 Szövetségre lépek veletek, és semmi sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz a föld elpusztítására.