14 Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt!
33 Ne tévelyegjetek: "A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!"
22 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,
23 szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.
13 De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén.
32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.
10 Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.
9 Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával,
10 hanem azzal, ami az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jó cselekedetekkel.
6 Gondolj, URam, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak.
7 Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, URam!
16 Így szól az ÚR: Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek! De ők ezt mondták: Nem megyünk!
15 A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.
16 Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."
5 Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,
6 az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,
7 a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.
23 Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.
13 De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra?
3 Bízzál az ÚRban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.
36 Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas."
22 Amit az embertől megkívánnak, az a hűség, ezért jobb a szegény ember a hazugnál.
29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.
7 Jó az ÚR! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.
14 aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.
8 Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.
21 Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.
9 Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.
17 Az ÚRnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.
9 A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz,