Consequências dos Nossos Atos

12 Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.

6 Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni:

7 azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad&#59;

8 azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd.

9 Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is&#59;

10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is!

11 Mert Isten nem személyválogató.

16 És az sem igaz, hogy a kegyelmi ajándék ugyanolyan, mint az első ember bűnbeesése. Az ítélet ugyan egyetlen eset folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék viszont sokak elbukásából vitt megigazulásra.

17 Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által.

1 "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!

2 Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek&#59; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.

5 A benneteket éltető vért pedig számon kérem. Minden élőlénytől számon kérem azt, az embertől is. Számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét.

25 Csapdába esik, aki valamit meggondolatlanul odaszentel, mert a fogadalomtétel után hiába bánkódik.

13 bár puszta volt az ország, lakói miatt, tetteik gyümölcseképpen.

1 Ha azzal vétkezik valaki, hogy átkozódást hallott, és bár tanúja volt, akár látta, akár megtudta a dolgot, de nem jelenti, bűnrészessé válik.

36 De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján:

12 Ha bölcs vagy, magadnak vagy bölcs, ha csúfolódó vagy, magad vallod kárát.

13 Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?!

14 Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője.

17 Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.

17 Ha valaki úgy vétkezik, hogy csak egyet is áthág az ÚR tilalmai közül, bár nem tudta, mégis vétkessé válik, és bűn terheli.

49 Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok!

3 Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják.

12 Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.

13 Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.