5 Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve!
1 Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal.
1 Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet,
17 Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele?
15 miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.
45 Így is van megírva: "Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké."
46 De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki.
47 Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való.
48 Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.
49 És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.
6 Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: "Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá?
26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.
27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.
11 Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.
12 Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.
1 Az emberi értelem tervezget, de az ÚR adja meg, hogy mit mondjon a nyelv.
7 Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól,
8 a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.
11 Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.
17 Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember?
22 Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott;
23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben,
24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.
24 Az ÚR irányítja a férfi lépteit, az ember hogyan érthetné meg útját?
21 Mert az ÚR látja az ember útjait, és figyeli minden lépését.
8 Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.