9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.
28 Mert az ÚR szereti a jogosságot, és nem hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor, a bűnösök utódait pedig kiirtja.
15 Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.
15 Az ÚR szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat.
6 Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni:
8 Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!
21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
10 Teljes szívből kereslek téged, ne engedd, hogy eltérjek parancsolataidtól!
7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is:
33 És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik.
16 Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.
11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,
12 és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban,
1 Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
2 Nem használnak a bűnnel szerzett kincsek, de az igazság megment a haláltól.
33 De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.
18 Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek.
2 Minden útját helyesnek tartja az ember, de az ÚR vizsgálja meg a szíveket.
8 Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.
3 Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot.
6 Nem is fog meginogni sohasem, örökre emlékezetes lesz az igaz.
14 De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek.
21 Aki igazságra és hűségre törekszik, életet, igazságot és megbecsülést talál.
18 A bűnös hamis keresményt szerez, de igaz bérhez jut az, aki igazságot vet.
25 Csapdába esik, aki valamit meggondolatlanul odaszentel, mert a fogadalomtétel után hiába bánkódik.
11 Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.