Mentira
19 Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?
1 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak;
2 és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.
3 Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.
16 Hat dolgot gyűlöl az ÚR, sőt hét dolog utálatos előtte:
17 A nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek,
18 a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak,
19 a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember.
44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
16 Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!
7 Nem maradhat házamban, aki álnokságot művel. Aki hazugságot beszél, nem állhat meg szemem előtt.
11 Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát!
9 Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt,
10 és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.
6 A hazug nyelvvel szerzett kincs tovaszálló pára és halálos csapda.
1 A karmesternek: Dávid zsoltára. Dicsérlek téged, Istenem, ne maradj néma!
2 Mert bűnösök és alattomosok tátották fel szájukat ellenem, hazug nyelvvel beszélnek velem.
22 Utálja az ÚR a hazug ajkat, de akik igazan élnek, azokat kedveli.
13 Izráel maradéka nem cselekszik hamisan, nem beszél hazugul, és nem lesz csalárd nyelv szájában. Olyan lesz, mint egy nyáj, amelyet nem háborgat senki, legelésznek és heverésznek.
5 Az igaz tanú nem hazudik, de a hamis tanú hazugságot beszél.
14 Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben.
25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.
15 Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot!
7 Nem illik a bolondhoz a választékos beszéd, de az előkelőhöz sem a hazug beszéd.