Namoro e Sexo

13 Az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.

3 Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.

2 abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz.

3 Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!

4 Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!

7 Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.

8 Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.

9 Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.

10 Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.

11 Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet!

12 Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!

1 Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.

2 Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.

3 Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.

4 Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.)

5 Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.)

6 Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt.

3 Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól,

4 hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével,

5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent&#59;