6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,
7 és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
14 "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat."
20 A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.
11 Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
10 Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:
14 Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.
4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt,
5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.
20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.
21 Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből."
22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:
23 "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten.