16 Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.
3 Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri le.
3 Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;
4 és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.
5 Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:
2 Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.
12 Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.
7 De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.
12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!
23 Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi.
25 Van út, amely az ember előtt egyenesnek látszik, de végül a halálba vezet.
9 A szegénysorsú testvér dicsekedjék a méltóságával,
10 a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága.
23 Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi.
11 Izráel királya így válaszolt: Mondjátok meg neki, hogy aki kardot köt, ne kérkedjék úgy, mintha már lecsatolta volna!
25 A gőgösök házát összedönti az ÚR, de megszilárdítja az özvegyek határát.
10 A kevélységből csak civódás lesz, de a tanács megfogadásában bölcsesség van.
16 Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.
17 Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék,
18 mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.
37 Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek.
13 Aki féli az URat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat meg az álnok beszédet gyűlölöm.
11 Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."
5 Utál az ÚR minden fölfuvalkodott szívűt, kezet rá, hogy nem marad büntetlen!
3 És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.
28 és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket;
29 hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.
6 De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja".
2 Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden - így szól az ÚR. Mert én arra tekintek, aki nyomorult és megtört szívű, és aki igéimet tiszteli.
22 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,
23 szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.
2 Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.
18 Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.
20 de hozzátette: "Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná.
21 Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok,
22 házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség.
23 Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert."
4 Az alázatnak és az ÚR félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.
5 Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
6 Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
7 Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.
12 Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.
10 Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.
17 Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk.