O Poder da Oração
6 Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;
7 és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
13 és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban;
14 ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem."
7 "Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
18 Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért;
28 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kiszabadította őket szorult helyzetükből.
29 Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok.
30 Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket.
40 Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: "Tábita, kelj fel!" Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült.
24 Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.
29 Ő pedig ezt mondta nekik: "Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal."
14 Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.
15 És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.
16 Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.
22 És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok."