13 Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az ÚR szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről.
14 akkor gyönyörködni fogsz az ÚRban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az ÚR maga mondja ezt.
12 Édesen alszik, aki dolgozik, akár keveset, akár sokat eszik; a gazdagot ellenben nem hagyja aludni a jóllakottság.
18 Akkor majd bízol, mert lesz reménységed, körülnézel és nyugodtan lefekszel.
19 Ha heversz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked.
5 Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal,
2 de békességre jut; és fekvőhelyén pihen, aki egyenes úton járt.
24 Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol.
2 Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.
8 Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, URam, hogy biztonságban élhessek!
9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.
10 Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.
5 Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az ÚR támogat engem.
31 Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!