Separação
13 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.
4 Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
18 Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.
27 Ezért a gyermekért imádkoztam, és az ÚR teljesítette kérésemet, amit kértem tőle.
28 Én viszont felajánlom az ÚRnak. Legyen egész életére felajánlva az ÚRnak! És ott imádták az URat.
7 Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte.
3 Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.
49 de Micpának is, mert ezt mondta: Az ÚR tartson szemmel bennünket, amikor mi nem látjuk egymást!
18 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.
4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.
18 "Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.
36 Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.
7 Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.
8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.
10 Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.
7 hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.