20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.
21 Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből."
1 Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók.
6 Az ÚR ezt mondta: Halljátok meg beszédemet: Ha van az ÚRnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, álomban beszélek hozzá.
8 Ők azt felelték neki: Álmot álmodtunk, de nincs, aki megfejtse. József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés. Beszéljétek csak el nekem!
26 A király megszólalt, és azt mondta Dánielnek, akinek Baltazár lett a neve: Képes vagy arra, hogy megmondd, milyen álmot láttam, és mi annak a magyarázata?
27 Dániel így válaszolt a királynak: A titkot, amelyet a király kérdezett, bölcsek, varázslók, mágusok és csillagászok nem tudják megfejteni a királynak.
28 De van Isten a mennyben, aki a titkokat feltárja. Ő azt tudatta Nebukadneccar királlyal, hogy mi fog történni az utolsó napokban. A te álmod és az a látomás, amelyet fekvőhelyeden láttál, ez volt:
3 Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel.
25 Hallottam, hogy mit mondanak a próféták, akik hazug módon így prófétálnak nevemben: Álmot láttam, álmot láttam!
26 Meddig tart még ez? Van-e valami a hazugságot prófétáló próféták szívében, akik saját szívük csalárdságát prófétálják?
3 Bízd az ÚRra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.
7 Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság. Ezért féld az Istent!
28 Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.
15 A fáraó ezt mondta Józsefnek: Álmot álmodtam, de senki sem tudja megfejteni. Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot, meg tudod fejteni.
16 József így felelt a fáraónak: Nem én, hanem Isten ad választ a fáraó javára.
17 Ennek a négy ifjúnak megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is.
1 Ha próféta vagy álomlátó támad közötted, és jelet vagy csodát ad tudtodra,
2 és bekövetkezik az a jel vagy csoda, amelyről beszélt neked, és azt mondta, hogy kövessünk és tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertél,
3 akkor se hallgass annak a prófétának a beszédére, vagy arra az álomlátóra, mert csak próbára tesz benneteket Istenetek, az ÚR, hogy megtudja, valóban teljes szívvel és lélekkel szeretitek-e Isteneteket, az URat.
4 Az URat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, az ő parancsait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és hozzá ragaszkodjatok!
21 Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa valósul meg.
19 Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: "Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta."
32 Rátámadok az olyan prófétákra, akik hazug álmaikat beszélik el - így szól az ÚR -, és félrevezetik népemet hazugságaikkal és kérkedésükkel. Pedig nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, és használni sem tudnak ennek a népnek - így szól az ÚR.
14 Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: "Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra!
15 Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van.
16 Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált:
17 Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak,