Trabalho

10 Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.

11 Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek.

12 Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek.

31 Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!

23 Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek,

6 Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj!

7 Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója,

8 mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor.

9 Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást?

10 Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés:

11 így tör rád a szegénység, mint útonálló, és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember.

9 Aki munkájában hanyag, az testvére annak, aki tönkretesz.

23 Minden munkának megvan a maga haszna, de akinek csak a szája jár, az ínségbe jut.

17 Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

12 "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek,

24 A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog.

14 Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

12 Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember, és a maga javára törekszik egész életében.

13 De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából.

14 Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent,

15 hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban,

4 Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.

22 Az ÚR áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni.

15 Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.

24 A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog.

3 Bízd az ÚRra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.

8 Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.

3 Bízd az ÚRra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.

9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.

13 Ne szeresd az alvást, mert elszegényedsz&#59; tartsd nyitva a szemed, és jóllakhatsz kenyérrel.

19 Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka.

23 Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek,

24 tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget&#59; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.

16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre&#59;

17 hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

18 Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki.

8 Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának&#59; nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: Ugyan kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog.

8 Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok.

11 és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek.

12 A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire.

11 Könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik.

4 És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés!

24 De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.

10 Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!

7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek&#59;

8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.

58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.

17 Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!

13 De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra?

26 Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?

15 Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.

28 Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.

9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.

10 Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.