1 És ezek után láték más angyalt leszállani a mennybõl, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsõségétõl.

2 És kiálta [teljes] erejébõl, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyûlölséges madárnak tömlöczévé.

3 Mert az õ paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai õ vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az õ dobzódásának erejébõl meggazdagodtak.

4 És hallék más szózatot a mennybõl, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belõle én népem, hogy ne legyetek részesek az õ bûneiben, és ne kapjatok az õ csapásaiból:

5 Mert az õ bûnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az õ gonoszságairól.

6 Fizessetek úgy néki, a mint õ fizetett néktek, és kétszerrel kettõztessétek meg néki az õ cselekedetei szerint; a mely pohárból itatott, ugyanabból két annyit töltsetek néki.

7 A mennyire dicsõítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyászszal fizessetek néki; mert ezt mondja az õ szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok.

8 Ennekokáért egy nap jõnek õ reá az õ csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tûzzel égettetik meg; mert erõs az Úr, az Isten, a ki megbünteti õt.

9 És siratják õt, és jajgatnak õ rajta a föld királyai, a kik vele paráználkodtak és dobzódtak, mikor az õ égésének füstjét látják,

10 Nagy távol állva az õ kínjától való félelem miatt, mondván: Jaj! jaj! te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el ítéleted!

11 A föld kalmárai is siratják és jajgatják õt, mert az õ árúikat immár senki nem veszi;

12 Arany és ezüst, és drágakõ és gyöngy, és gyolcs és bíbor, és selyem és skárlátczikkeket; és minden thinfát és minden elefántcsontedényt, és drágafából és rézbõl és vasból és márványkõbõl [csinált] minden edényt;

13 És fahajat és illatszereket, és kenetet és tömjént, és bort és olajat, és zsemlyelisztet és gabonát, és barmokat és juhokat, és lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit.

14 És a gyümölcs, a mit a te lelked kívánt, eltávozott tõled, és minden a mi ínyes és pompás, eltávozott tõled, és többé azokat meg nem találod.

15 Ezeknek árosai, a kik meggazdagodtak õ tõle, távol állanak az õ kínjától való félelem miatt, sírván és jajgatván,

16 És ezt mondván: Jaj! jaj! a nagy város, a mely öltözött gyolcsba és bíborba és skarlátba, és megékesíttetett aranynyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annyi gazdagság!

17 És minden hajósmester és a hajókon levõk mind, a sokaság és az evezõk, és valakik a tengeren kereskednek, távol állának.

18 És kiáltának, látván az õ égésének füstjét, és ezt mondják vala: Mi hasonló e nagy városhoz?

19 És port hányván az õ fejökre, kiáltának sírván és jajgatván, és ezt mondván: Jaj! jaj! az a nagy város, a melyben meggazdagodott mindenki, a kinek hajói voltak a tengeren, annak drágaságaiból, hogy elpusztult egy órában!

20 Örülj õ rajta menny, és ti szent apostolok és próféták; mert az Isten büntette meg õt érettetek való büntetéssel.

21 És egy erõs angyal egy nagy malomkõhöz hasonló követ felvõn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik.

22 És hárfásoknak és muzsikásoknak, és síposoknak és trombitásoknak szava te benned többé nem hallatik; és semmi mesterségnek mestere nem találtatik többé te benned; és malomnak zúgása sem hallatik többé te benned;

23 És szövétneknek világossága többé te benned nem fénylik; és võlegénynek és menyasszonynak szava sem hallatik többé te benned; mert a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bûvöléseidtõl eltévelyedtek mind a népek.

24 És abban prófétáknak és szenteknek vére találtatott, és mindeneknek, a kik megölettek a földön.

1 E depois destas coisas vi descer do céu outro anjo, que tinha grande poder, e a terra foi iluminada com a sua glória.

2 E clamou fortemente com grande voz, dizendo: Caiu, caiu a grande Babilônia, e se tornou morada de demônios, e covil de todo espírito imundo, e esconderijo de toda ave imunda e odiável.

3 Porque todas as nações beberam do vinho da ira da sua fornicação, e os reis da terra se fornicaram com ela; e os mercadores da terra se enriqueceram com a abundância de suas delícias.

4 E ouvi outra voz do céu, que dizia: Sai dela, povo meu, para que não sejas participante dos seus pecados, e para que não incorras nas suas pragas.

5 Porque já os seus pecados se acumularam até ao céu, e Deus se lembrou das iniquidades dela.

6 Tornai-lhe a dar como ela vos tem dado, e retribuí-lhe em dobro conforme as suas obras; no cálice em que vos deu de beber, dai a ela em dobro.

7 Quanto ela se glorificou, e em delícias esteve, dai-lhe outro tanto de tormento e pranto; porque diz em seu coração: Estou assentada como rainha, e não sou viúva, e não verei o pranto.

8 Portanto, num dia virão as suas pragas, a morte, e o pranto, e a fome; e será queimada no fogo; porque é forte o Senhor Deus que a julga.

9 E os reis da terra, que fornicaram com ela, e viveram em delícias, a chorarão, e sobre ela prantearão, quando virem a fumaça do seu incêndio;

10 Estando de longe pelo temor do seu tormento, dizendo: Ai! Ai daquela grande cidade de Babilônia, aquela forte cidade! Pois em uma hora veio o teu juízo.

11 E sobre ela choram e lamentam os mercadores da terra; porque ninguém mais compra as suas mercadorias:

12 Mercadorias de ouro, e de prata, e de pedras preciosas, e de pérolas, e de linho fino, e de púrpura, e de seda, e de escarlata; e toda a madeira odorífera, e todo o vaso de marfim, e todo o vaso de madeira preciosíssima, de bronze e de ferro, e de mármore;

13 E canela, e perfume, e mirra, e incenso, e vinho, e azeite, e flor de farinha, e trigo, e gado, e ovelhas; e cavalos, e carros, e corpos e almas de homens.

14 E o fruto do desejo da tua alma foi-se de ti; e todas as coisas gostosas e excelentes se foram de ti, e não mais as acharás.

15 Os mercadores destas coisas, que dela se enriqueceram, estarão de longe, pelo temor do seu tormento, chorando e lamentando,

16 E dizendo: Ai, ai daquela grande cidade! Que estava vestida de linho fino, de púrpura, de escarlata; e adornada com ouro e pedras preciosas e pérolas! Porque numa hora foram assoladas tantas riquezas.

17 E todo piloto, e todo o que navega em naus, e todo marinheiro, e todos os que negociam no mar se puseram de longe;

18 E, vendo a fumaça do seu incêndio, clamaram, dizendo: Que cidade é semelhante a esta grande cidade?

19 E lançaram pó sobre as suas cabeças, e clamaram, chorando, e lamentando, e dizendo: Ai, ai daquela grande cidade! Na qual todos os que tinham naus no mar se enriqueceram em razão da sua opulência; porque numa hora foi assolada.

20 Alegra-te sobre ela, ó céu, e vós, santos apóstolos e profetas; porque já Deus julgou a vossa causa quanto a ela.

21 E um forte anjo levantou uma pedra como uma grande mó, e lançou-a no mar, dizendo: Com igual ímpeto será lançada Babilônia, aquela grande cidade, e não será jamais achada.

22 E em ti não se ouvirá mais a voz de harpistas, e de músicos, e de flautistas, e de trombeteiros, e nenhum artífice de arte alguma se achará mais em ti; e ruído de mó em ti não se ouvirá mais;

23 E luz de candeia não mais luzirá em ti, e voz de esposo e de esposa não mais em ti se ouvirá; porque os teus mercadores eram os grandes da terra; porque todas as nações foram enganadas pelas tuas feitiçarias.

24 E nela se achou o sangue dos profetas, e dos santos, e de todos os que foram mortos na terra.