1 Küldjétek a föld Urának bárányát Szelából a pusztán át Sion leányának hegyére.

2 Mert mint a bujdosó madár szétszórt fészek körül, olyanok lõnek Moáb leányai az Arnon gázlóin:

3 Adj tanácsot, tarts ítéletet; tegyed árnyékodat délben olyanná, mint az éjszaka, rejtsd el a kiûzötteket, [és] a bujdosót ne add ki!

4 Lakozzanak benned menekültjeim, [és] Moábnak te légy oltalom a pusztító ellen! Mert vége a nyomorgatónak, megszünt a pusztítás, és elfogytak a földrõl a tapodók.

5 És [Isten] kegyelme megerõsített egy ülõszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresõje, igazság ismerõje.

6 Hallottuk volt Moáb kevélységét, a felettébb kevélyét, gõgjét, kevélységét, dühét, [és] üres kérkedését.

7 Ezért jajgatni fog Moáb Moábért, minden jajgatni fog, és nyögtök Kir- Háresethnek romjain egészen megtörve.

8 Mert Hesbon földei elhervadának, és Sibma szõlõjének drága vesszõit a népek fejedelmei levágták. Jáézerig értek azok, a pusztát bejárták, kacsai szétterjedtek, [és] a tengeren túlnyúltak.

9 Ezért siratom Jáézer siralmával Sibma szõlõjét, megnedvesítlek könyeimmel Hesbon és Eleálé, mert szüretedrõl és aratásodról a víg éneklés elmaradt.

10 Elvétetett a vígság és öröm a kertbõl, és a szõlõkben nem vígadnak [és] nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek.

11 Ezért bensõm Moábért, mint a czitera sír, és szívem Kir-Heresért!

12 És lesz, hogy meg fog tetszeni, hogy Moáb a magaslaton elfáradt, és hogy templomába megy imádkozni, de nem mehet!

13 Ez a beszéd, a melyet szólott az Úr Moáb felõl már régen.

14 És most szól az Úr, mondván: Három esztendõ alatt, melyek, mint napszámos esztendõi, megaláztatik Moáb dicsõsége egész nagy népével együtt, és maradéka kicsiny, kevés és erõtelen lészen.

1 Enviai o cordeiro ao governador da terra, desde Sela, no deserto, até ao monte da filha de Sião.

2 De outro modo sucederá que serão as filhas de Moabe junto aos vaus de Arnom como o pássaro vagueante, lançado fora do ninho.

3 Toma conselho, executa juízo, põe a tua sombra no pino do meio-dia como a noite; esconde os desterrados, e não descubras os fugitivos.

4 Habitem contigo os meus desterrados, ó Moabe; serve-lhes de refúgio perante a face do destruidor; porque o homem violento terá fim; a destruição é desfeita, e os opressores são consumidos sobre a terra.

5 Porque o trono se firmará em benignidade, e sobre ele no tabernáculo de Davi se assentará em verdade um que julgue, e busque o juízo, e se apresse a fazer justiça.

6 Ouvimos da soberba de Moabe, que é soberbíssimo; da sua altivez, da sua soberba, e do seu furor; porém, as suas mentiras não serão firmes.

7 Portanto Moabe clamará por Moabe; todos clamarão; gemereis pelos fundamentos de Quir-Haresete, pois certamente já estão abatidos.

8 Porque os campos de Hesbom enfraqueceram, e a vinha de Sibma; os senhores dos gentios quebraram as suas melhores plantas que haviam chegado a Jazer e vagueiam no deserto; os seus rebentos se estenderam e passaram além do mar.

9 Por isso prantearei, com o pranto de Jazer, a vinha de Sibma; regar-te-ei com as minhas lágrimas, ó Hesbom e Eleale; porque o júbilo dos teus frutos de verão e da tua sega desapareceu.

10 E fugiu a alegria e o regozijo do campo fértil, e nas vinhas não se canta, nem há júbilo algum; já não se pisarão as uvas nos lagares. Eu fiz cessar o júbilo.

11 Por isso o meu íntimo vibra por Moabe como harpa, e o meu interior por Quir-Heres.

12 E será que, quando virem Moabe cansado nos altos, então entrará no seu santuário a orar, porém não prevalecerá.

13 Esta é a palavra que o Senhor falou contra Moabe desde aquele tempo.

14 Porém agora falou o Senhor, dizendo: Dentro de três anos (tais como os anos dos assalariados), será envilecida a glória de Moabe, com toda a sua grande multidão; e o restante será pouco, pequeno e impotente.