1 Kiálts [teljes] torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bûneiket, és Jákób házának vétkeit.

2 Holott õk engem mindennap keresnek, és tudni kivánják útaimat, mint oly nép, a mely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tõlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kivánják.

3 Mért bõjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bõjtöléstek napján kedvtelésteket ûzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok.

4 Ímé perrel és versengéssel bõjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bõjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.

5 Hát ilyen a bõjt, a melyet én kedvelek, [és olyan] a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bõjtnek és az Úr elõtt kedves napnak?

6 Hát nem ez-é a bõjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?

7 Nem az-é, hogy az éhezõnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested elõtt el ne rejtsd magadat?

8 Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod elõtted jár; az Úr dicsõsége követ.

9 Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és õ azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és [megszünsz] ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;

10 Ha odaadod utolsó falatodat az éhezõnek, és az elepedt lelkût megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.

11 És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerõsíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.

12 És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltõk alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építõjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.

13 Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem ûzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörûségnek hívod, az Úr szent és dicsõséges [napjá]nak, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, [hamis] beszédet sem szólván:

14 Akkor gyönyörûséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!

1 Clama em alta voz, não te detenhas, levanta a tua voz como a trombeta e anuncia ao meu povo a sua transgressão, e à casa de Jacó os seus pecados.

2 Todavia me procuram cada dia, tomam prazer em saber os meus caminhos, como um povo que pratica justiça, e não deixa o direito do seu Deus; perguntam-me pelos direitos da justiça, e têm prazer em se chegarem a Deus,

3 Dizendo: Por que jejuamos nós, e tu não atentas para isso? Por que afligimos as nossas almas, e tu não o sabes? Eis que no dia em que jejuais achais o vosso próprio contentamento, e requereis todo o vosso trabalho.

4 Eis que para contendas e debates jejuais, e para ferirdes com punho iníquo; não jejueis como hoje, para fazer ouvir a vossa voz no alto.

5 Seria este o jejum que eu escolheria, que o homem um dia aflija a sua alma, que incline a sua cabeça como o junco, e estenda debaixo de si saco e cinza? Chamarias tu a isto jejum e dia aprazível ao Senhor?

6 Porventura não é este o jejum que escolhi, que soltes as ligaduras da impiedade, que desfaças as ataduras do jugo e que deixes livres os oprimidos, e despedaces todo o jugo?

7 Porventura não é também que repartas o teu pão com o faminto, e recolhas em casa os pobres abandonados; e, quando vires o nu, o cubras, e não te escondas da tua carne?

8 Então romperá a tua luz como a alva, e a tua cura apressadamente brotará, e a tua justiça irá adiante de ti, e a glória do Senhor será a tua retaguarda.

9 Então clamarás, e o Senhor te responderá; gritarás, e ele dirá: Eis-me aqui. Se tirares do meio de ti o jugo, o estender do dedo, e o falar iniquamente;

10 E se abrires a tua alma ao faminto, e fartares a alma aflita; então a tua luz nascerá nas trevas, e a tua escuridão será como o meio-dia.

11 E o Senhor te guiará continuamente, e fartará a tua alma em lugares áridos, e fortificará os teus ossos; e serás como um jardim regado, e como um manancial, cujas águas nunca faltam.

12 E os que de ti procederem edificarão as antigas ruínas; e levantarás os fundamentos de geração em geração; e chamar-te-ão reparador das roturas, e restaurador de veredas para morar.

13 Se desviares o teu pé do sábado, de fazeres a tua vontade no meu santo dia, e chamares ao sábado deleitoso, e o santo dia do Senhor, digno de honra, e o honrares não seguindo os teus caminhos, nem pretendendo fazer a tua própria vontade, nem falares as tuas próprias palavras,

14 Então te deleitarás no Senhor, e te farei cavalgar sobre as alturas da terra, e te sustentarei com a herança de teu pai Jacó; porque a boca do Senhor o disse.