1 Ha visszatérsz, Izráel, ezt mondja az Úr, hozzám térj vissza, és ha eltávolítod a te útálatosságaidat elõlem és nem ingadozol;
2 És [így] esküszöl: Él az Úr! hûségben, egyenességben és igazságban: akkor õ benne áldják majd magokat a nemzetek, és benne dicsekesznek.
3 Mert ezt mondja az Úr Júda és Jeruzsálem férfiainak: Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!
4 Metéljétek magatokat körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek elõbõreit, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai, hogy fel ne gyúladjon az én haragom, mint a tûz, és olthatatlanul ne égjen a ti cselekedeteitek gonoszsága miatt.
5 Adjátok hírül Júdában, és hallassátok Jeruzsálemben és mondjátok, és kürtöljétek az országban; kiáltsátok teljes erõvel, és mondjátok: Gyûljetek össze és menjünk be az erõsített városokba!
6 Emeljetek zászlót a Sion felé; fussatok, meg ne álljatok, mert veszedelmet hozok észak felõl és nagy romlást!
7 Felkelt az oroszlán az õ tanyájából, és a népek pusztítója elindult; kijött helyébõl, hogy elpusztítsa a te földedet; városaid lerontatnak, lakatlanokká lesznek.
8 Öltözzetek azért gyászba, sírjatok és jajgassatok, mert az Úr haragjának tüze nem távozott el rólunk!
9 Azon a napon pedig, ezt mondja az Úr, elvész a király bátorsága és a fõemberek bátorsága, és a papok elálmélkodnak, és a próféták elcsodálkoznak.
10 Én pedig ezt mondom: Oh Uram Isten! Bizony igen megcsaltad ezt a népet, és Jeruzsálemet, ezt mondván: Békességtek lesz! holott a szablya lelkünkig hatott.
11 Abban az idõben azt mondják e népnek és Jeruzsálemnek: Száraztó szél [jõ] a magas helyekrõl a pusztában, az én népem leányának útján; nem szóráshoz és nem tisztításhoz való!
12 Erõs szél jõ onnan reám [is;] azért hát ítéletet mondok ellenök.
13 Ímé! úgy jõ fel, mint a felleg, és szekerei olyanok, mint a szélvész, lovai gyorsabbak a saskeselyûknél. Jaj nékünk, mert elvesztünk!
14 Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál! Meddig maradnak még te benned a te bûnös gondolataid?
15 Mert hírmondó szava hangzik Dán felõl, és Efraim hegyérõl vészhirdetõ.
16 Mondjátok meg a nemzeteknek; nosza, hirdessétek Jeruzsálem ellen: Õrizõk jönnek messze földrõl, és kiáltoznak Júda városai ellen.
17 Mint a mezõnek õrizõi, úgy lesznek ellene köröskörül, mert daczoskodott velem! mondja az Úr.
18 A te magad viselete és a te cselekedeteid szerezték ezeket néked; ez a gonoszságod bizony keserû, bizony egész a szívedig hatott!
19 Oh én belsõm, oh én belsõm! Aléldozom, oh én szívemnek rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harczi riadót!
20 Vészre vészt jelentenek; bizony elpusztul az egész föld, nagy hamarsággal elpusztulnak az én sátraim, kárpitjaim egy pillantás alatt!
21 Meddig látok még [hadi] zászlót, [és] hallom a kürt szavát?
22 Bizony bolond az én népem: engem nem ismernek, balgatag fiak õk, és nem értelmesek! Bölcsek õk a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok!
23 Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága!
24 Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak!
25 Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek.
26 Nézek, és ímé a bõ termõ föld pusztává lõn; és minden városa összeomlott az Úr elõtt, az õ haragjának tüze elõtt!
27 Bizony ezt mondja az Úr: Pusztasággá lesz az egész ország, de nem vetem végét!
28 Azért gyászol a föld, és homályosodik el oda fenn az ég, mert szólottam, határoztam, és meg nem bánom és el nem térek attól.
29 A lovasoknak és a kézíveseknek kiáltozása elõl elfut minden város, elrejtõznek a sûrûségekbe, és felmásznak a sziklákra: minden város elhagyottá lett, és egyetlen ember sem lakik azokban.
30 És te, elpusztult, mit cselekszel [akkor?] Ha bíborba öltözöl, ha arany kösöntyûkkel ékesíted magadat, és ha festékkel mázolod is ki szemeidet: hiába szépítgeted magadat! Megvetnek téged a szeretõid, életedre törnek.
31 Mert mintha vajudó asszony szavát hallanám, mintha az elõször szûlõnek sikoltozását: olyan Sion leányának hangja; nyög, csapkodja kezeit: Jaj nékem! mert roskadozik lelkem a gyilkosok elõtt.
1 Se voltares, ó Israel, diz o Senhor, volta para mim; e se tirares as tuas abominações de diante de mim, não andarás mais vagueando,
2 E jurarás: Vive o Senhor na verdade, no juízo e na justiça; e nele se bendirão as nações, e nele se gloriarão.
3 Porque assim diz o Senhor aos homens de Judá e a Jerusalém: Preparai para vós o campo de lavoura, e não semeeis entre espinhos.
4 Circuncidai-vos ao Senhor, e tirai os prepúcios do vosso coração, ó homens de Judá e habitantes de Jerusalém, para que o meu furor não venha a sair como fogo, e arda de modo que não haja quem o apague, por causa da malícia das vossas obras.
5 Anunciai em Judá, e fazei ouvir em Jerusalém, e dizei: Tocai a trombeta na terra, gritai em alta voz, dizendo: Ajuntai-vos, e entremos nas cidades fortificadas.
6 Arvorai a bandeira rumo a Sião, fugi, não vos detenhais; porque eu trago do norte um mal, e uma grande destruição.
7 Já um leão subiu da sua ramada, e um destruidor dos gentios; ele já partiu, e saiu do seu lugar para fazer da tua terra uma desolação, a fim de que as tuas cidades sejam destruídas, e ninguém habite nelas.
8 Por isto cingi-vos de sacos, lamentai, e uivai, porque o ardor da ira do Senhor não se desviou de nós.
9 E sucederá naquele tempo, diz o Senhor, que se desfará o coração do rei e o coração dos príncipes; e os sacerdotes pasmarão, e os profetas se maravilharão.
10 Então disse eu: Ah, Senhor Deus! Verdadeiramente enganaste grandemente a este povo e a Jerusalém, dizendo: Tereis paz; pois a espada penetra-lhe até à alma.
11 Naquele tempo se dirá a este povo e a Jerusalém: Um vento seco das alturas do deserto veio ao caminho da filha do meu povo; não para padejar, nem para limpar;
12 Mas um vento mais veemente virá da minha parte; agora também eu pronunciarei juízos contra eles.
13 Eis que virá subindo como nuvens e os seus carros como a tormenta; os seus cavalos serão mais ligeiros do que as águias; ai de nós, que somos assolados!
14 Lava o teu coração da malícia, ó Jerusalém, para que sejas salva; até quando permanecerão no meio de ti os pensamentos da tua iniquidade?
15 Porque uma voz anuncia desde Dã, e faz ouvir a calamidade desde o monte de Efraim.
16 Lembrai isto às nações; fazei ouvir contra Jerusalém, que vigias vêm de uma terra remota, e levantarão a sua voz contra as cidades de Judá.
17 Como os guardas de um campo, estão contra ela ao redor; porquanto ela se rebelou contra mim, diz o Senhor.
18 O teu caminho e as tuas obras te fizeram estas coisas; esta é a tua maldade, e amargosa é, que te chega até ao coração.
19 Ah, entranhas minhas, entranhas minhas! Estou com dores no meu coração! O meu coração se agita em mim. Não posso me calar; porque tu, ó minha alma, ouviste o som da trombeta e o alarido da guerra.
20 Destruição sobre destruição se apregoa; porque já toda a terra está destruída; de repente foram destruídas as minhas tendas, e as minhas cortinas num momento.
21 Até quando verei a bandeira, e ouvirei a voz da trombeta?
22 Deveras o meu povo está louco, já não me conhece; são filhos néscios, e não entendidos; são sábios para fazer mal, mas não sabem fazer o bem.
23 Observei a terra, e eis que era sem forma e vazia; também os céus, e não tinham a sua luz.
24 Observei os montes, e eis que estavam tremendo; e todos os outeiros estremeciam.
25 Observei, e eis que não havia homem algum; e todas as aves do céu tinham fugido.
26 Vi também que a terra fértil era um deserto; e todas as suas cidades estavam derrubadas diante do Senhor, diante do furor da sua ira.
27 Porque assim diz o Senhor: Toda esta terra será assolada; de todo, porém, não a consumirei.
28 Por isto lamentará a terra, e os céus em cima se enegrecerão; porquanto assim o disse, assim o propus, e não me arrependi nem me desviarei disso.
29 Ao clamor dos cavaleiros e dos flecheiros fugiram todas as cidades; entraram pelas matas e treparam pelos penhascos; todas as cidades ficaram abandonadas, e já ninguém habita nelas.
30 Agora, pois, que farás, ó assolada? Ainda que te vistas de carmesim, ainda que te adornes com enfeites de ouro, ainda que te pintes em volta dos teus olhos, em vão te farias bela; os amantes te desprezam, e procuram tirar-te a vida.
31 Porquanto ouço uma voz, como a de uma mulher que está de parto, uma angústia como a de que está com dores de parto do primeiro filho; a voz da filha de Sião, ofegante, que estende as suas mãos, dizendo: Oh! Ai de mim agora, porque já a minha alma desmaia por causa dos assassinos.