1 És elment Sámson Gázába, és meglátott ott egy parázna asszonyt, és bement hozzá.

2 A gázabelieknek pedig [mikor] [megmondották,] mondván: Ide jött Sámson! körülvevék õt, és leselkedének õ utána egész éjszakán át a város kapujában, és hallgatóztak egész éjjel, [és azt] mondták: Reggel, ha világos lesz, megöljük õt.

3 És aluvék Sámson éjfélig. Éjfélkor pedig felkelt, és megfogván a város kapujának szárnyait, a kapufélfákkal és a závárokkal együtt kiszakította azokat, és vállaira vette, és felvitte a hegy tetejére, mely Hebronnal szemben fekszik.

4 És történt azután, hogy megszeretett egy asszonyt a Sórek völgyében, a kinek neve Delila volt.

5 És felmenének õ hozzá a Filiszteusok fejedelmei, és mondának néki: Kérdezd ki õt és tudd meg, miben áll az õ nagy ereje, és miképen vehetünk rajta erõt, hogy megkötözzük és megkínozzuk õt, és mi mindenikünk adunk néked ezerszáz ezüst [siklust.

6 És monda Delila Sámsonnak: Mondd meg nékem, miben van a te nagy erõd és mivel kellene téged megkötni, hogy megkínozhassanak téged.

7 És felele néki Sámson: Ha megkötöznek hét nyers gúzszsal, melyek még meg nem száradtak, akkor elgyengülök és [olyan] leszek, mint más ember.

8 Akkor hoztak néki a Filiszteusok fejedelmei hét nyers gúzst, a mely még nem volt száraz, és megkötözé õt azzal.

9 A lesben állók pedig ott vártak annál a hálókamarában. És monda néki: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! És elszakasztá a gúzsokat, miképen elszakad a csepûfonal, ha tûz éri, - és ki nem tudódék, miben volt az õ ereje.

10 És monda Delila Sámsonnak: Ímé rászedtél, és hazugságot szóltál nékem, most mondd meg [igazán], hogy mivel lehet téged megkötözni?

11 Õ pedig monda néki: Ha erõsen megkötöznek új kötelekkel, melyekkel még semmi dolgot nem végeztek, akkor elgyengülök és olyan leszek, mint más ember.

12 És vett Delila új köteleket, és megkötözte õt velük, és monda néki: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! (mert ott leselkedtek utána a hálókamarában). De õ letépte azokat karjairól, mint a fonalat.

13 És monda Delila Sámsonnak: Meddig fogsz még rászedni engem és hazudni nékem? Mondd meg [egyszer már], mivel kötöztethetel meg? - Õ pedig monda néki: Ha összeszövöd az én fejemnek hét fonatékját a nyüstfonállal.

14 És szeggel megerõsítvén a [zugolyt,] monda: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! Az pedig felébredvén álmából, kitépte a zugolyszeget és a nyüstfonalat.

15 Ekkor monda néki [Delila:] Miképen mondhatod: Szeretlek téged, ha szíved nincsen én velem? Immár három ízben szedtél rá engem, és nem mondtad meg, hogy miben van a te nagy erõd?

16 Mikor aztán õt minden nap zaklatta szavaival, és gyötörte õt: halálosan belefáradt a lelke,

17 És kitárta elõtte egész szívét, és monda néki: Borotva nem volt soha az én fejemen, mert Istennek szentelt vagyok anyám méhétõl fogva; ha megnyírattatom, eltávozik tõlem az én erõm, és megerõtlenedem, és [olyan] leszek, mint akármely ember.

18 És mikor látta Delila, hogy kitárta volna elõtte egész szívét, elküldött, és elhívatá a Filiszteusok fejedelmeit, és ezt izené: Jõjjetek fel ez egyszer, mert õ kitárta nékem egész szívét. És felmentek õ hozzá a Filiszteusok fejedelmei, és a pénzt [is] felvitték kezökben.

19 És elaltatta õt az õ térdein, és elõhívott egy férfiút, és lenyíratta az õ fejének hét fonatékát, és kezdé õt kínozni. És eltávozott tõle az õ ereje.

20 És monda: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! Mikor pedig az az õ álmából felserkent, monda: Kimegyek most is, mint egyébkor, és lerázom [a kötelékeket]; mert még nem tudta, hogy az Úr eltávozott õ tõle.

21 De a Filiszteusok megfogták õt, és kiszúrták szemeit, és levezették õt Gázába, és ott megkötözték két vaslánczczal, és õrölnie kellett a fogházban.

22 De az õ fejének haja újra kezdett nõni, miután megnyíretett.

23 És mikor a Filiszteusok fejedelmei összegyûltek, hogy az õ istenüknek, Dágonnak nagy áldozatot áldozzanak, és hogy örvendezzenek, mondának: Kezünkbe adta a mi istenünk Sámsont, a mi ellenségünket.

24 És [mikor] látta õt a nép, dícsérték az õ istenöket, mert - mondának - kezünkbe adta a mi istenünk a mi ellenségünket, földünk pusztítóját, és a ki sokakat megölt mi közülünk.

25 Lõn pedig, hogy mikor megvídámult az õ szívök, mondának: Hívjátok Sámsont, hadd játszék elõttünk. És elõhívák Sámsont a fogházból, és játszék õ elõttük, és az oszlopok közé állították õt.

26 Sámson pedig monda a fiúnak, a ki õt kézenfogva vezette: Ereszsz el, hadd fogjam meg az oszlopokat, a melyeken a ház nyugszik, és hadd támaszkodjam hozzájuk.

27 A ház pedig tele volt férfiakkal és asszonyokkal, és ott voltak a Filiszteusok összes fejedelmei, és a tetõzeten közel háromezeren, férfiak és asszonyok, a Sámson játékának nézõi.

28 Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és monda: Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, én rólam, és erõsíts meg engemet, csak [még] ez egyszer, óh Isten! hadd álljak egyszer bosszút a Filiszteusokon két szemem világáért!

29 És átfogta Sámson a két középsõ oszlopot, melyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal kezével, és hozzájok támaszkodott.

30 És monda Sámson: Hadd veszszek el én is a Filiszteusokkal! És nagy erõvel megrándította [az oszlopokat,] és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint a mennyit megölt életében.

31 És lementek az õ testvérei és atyjának egész háza, és elvivék õt, és hazatérvén, eltemették Czóra és Estháol között, atyjának, Manoahnak sírjába, minekutána húsz esztendeig ítélte az Izráelt.

1 E foi Sansão a Gaza, e viu ali uma mulher prostituta, e entrou a ela.

2 E foi dito aos gazitas: Sansão entrou aqui. Cercaram-no, e toda a noite lhe puseram espias à porta da cidade; porém toda a noite estiveram quietos, dizendo: Até à luz da manhã esperaremos; então o mataremos.

3 Porém Sansão deitou-se até à meia-noite, e à meia-noite se levantou, e arrancou as portas da entrada da cidade com ambas as umbreiras, e juntamente com a tranca as tomou, pondo-as sobre os ombros; e levou-as para cima até ao cume do monte que está defronte de Hebrom.

4 E depois disto aconteceu que se afeiçoou a uma mulher do vale de Soreque, cujo nome era Dalila.

5 Então os príncipes dos filisteus subiram a ela, e lhe disseram: Persuade-o, e vê em que consiste a sua grande força, e como poderíamos assenhorear-nos dele e amarrá-lo, para assim o afligirmos; e te daremos, cada um de nós, mil e cem moedas de prata.

6 Disse, pois, Dalila a Sansão: Declara-me, peço-te, em que consiste a tua grande força, e com que poderias ser amarrado para te poderem afligir.

7 Disse-lhe Sansão: Se me amarrassem com sete vergas de vimes frescos, que ainda não estivessem secos, então me enfraqueceria, e seria como qualquer outro homem.

8 Então os príncipes dos filisteus lhe trouxeram sete vergas de vimes frescos, que ainda não estavam secos; e ela o amarrou com elas.

9 E o espia estava com ela na câmara interior. Então ela lhe disse: Os filisteus vêm sobre ti, Sansão. Então quebrou as vergas de vimes, como se quebra o fio da estopa ao cheiro do fogo; assim não se soube em que consistia a sua força.

10 Então disse Dalila a Sansão: Eis que zombaste de mim, e me disseste mentiras; ora declara-me agora com que poderias ser amarrado.

11 E ele disse: Se me amarrassem fortemente com cordas novas, que ainda não houvessem sido usadas, então me enfraqueceria, e seria como qualquer outro homem.

12 Então Dalila tomou cordas novas, e o amarrou com elas, e disse-lhe: Os filisteus vêm sobre ti, Sansão. E o espia estava na recâmara interior. Então as quebrou de seus braços como a um fio.

13 E disse Dalila a Sansão: Até agora zombaste de mim, e me disseste mentiras; declara-me pois, agora, com que poderias ser amarrado? E ele lhe disse: Se teceres sete tranças dos cabelos da minha cabeça com o liço da teia.

14 E ela as fixou com uma estaca, e disse-lhe: Os filisteus vêm sobre ti, Sansão: Então ele despertou do seu sono, e arrancou a estaca das tranças tecidas, juntamente com o liço da teia.

15 Então ela lhe disse: Como dirás: Tenho-te amor, não estando comigo o teu coração? Já três vezes zombaste de mim, e ainda não me declaraste em que consiste a tua grande força.

16 E sucedeu que, importunando-o ela todos os dias com as suas palavras, e molestando-o, a sua alma se angustiou até a morte.

17 E descobriu-lhe todo o seu coração, e disse-lhe: Nunca passou navalha pela minha cabeça, porque sou nazireu de Deus desde o ventre de minha mãe; se viesse a ser rapado, ir-se-ia de mim a minha força, e me enfraqueceria, e seria como qualquer outro homem.

18 Vendo, pois, Dalila que já lhe descobrira todo o seu coração, mandou chamar os príncipes dos filisteus, dizendo: Subi esta vez, porque agora me descobriu ele todo o seu coração. E os príncipes dos filisteus subiram a ter com ela, trazendo com eles o dinheiro.

19 Então ela o fez dormir sobre os seus joelhos, e chamou a um homem, e rapou-lhe as sete tranças do cabelo de sua cabeça; e começou a afligi-lo, e retirou-se dele a sua força.

20 E disse ela: Os filisteus vêm sobre ti, Sansão. E despertou ele do seu sono, e disse: Sairei ainda esta vez como dantes, e me sacudirei. Porque ele não sabia que já o Senhor se tinha retirado dele.

21 Então os filisteus pegaram nele, e arrancaram-lhe os olhos, e fizeram-no descer a Gaza, e amarraram-no com duas cadeias de bronze, e girava ele um moinho no cárcere.

22 E o cabelo da sua cabeça começou a crescer, como quando foi rapado.

23 Então os príncipes dos filisteus se ajuntaram para oferecer um grande sacrifício ao seu deus Dagom, e para se alegrarem, e diziam: Nosso deus nos entregou nas mãos a Sansão, nosso inimigo.

24 Semelhantemente, vendo-o o povo, louvava ao seu deus; porque dizia: Nosso deus nos entregou nas mãos o nosso inimigo, e ao que destruía a nossa terra, e ao que multiplicava os nossos mortos.

25 E sucedeu que, alegrando-se-lhes o coração, disseram: Chamai a Sansão, para que brinque diante de nós. E chamaram a Sansão do cárcere, que brincava diante deles, e fizeram-no estar em pé entre as colunas.

26 Então disse Sansão ao moço que o tinha pela mão: Guia-me para que apalpe as colunas em que se sustém a casa, para que me encoste a elas.

27 Ora estava a casa cheia de homens e mulheres; e também ali estavam todos os príncipes dos filisteus; e sobre o telhado havia uns três mil homens e mulheres, que estavam vendo Sansão brincar.

28 Então Sansão clamou ao Senhor, e disse: Senhor Deus, peço-te que te lembres de mim, e fortalece-me agora só esta vez, ó Deus, para que de uma vez me vingue dos filisteus, pelos meus dois olhos.

29 Abraçou-se, pois, Sansão com as duas colunas do meio, em que se sustinha a casa, e arrimou-se sobre elas, com a sua mão direita numa, e com a sua esquerda na outra.

30 E disse Sansão: Morra eu com os filisteus. E inclinou-se com força, e a casa caiu sobre os príncipes e sobre todo o povo que nela havia; e foram mais os mortos que matou na sua morte do que os que matara em sua vida.

31 Então seus irmãos desceram, e toda a casa de seu pai, e tomaram-no, e subiram com ele, e sepultaram-no entre Zorá e Estaol, no sepulcro de Manoá, seu pai. Ele julgou a Israel vinte anos.