1 Felele erre Jób, és monda:
2 Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!
3 Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?
4 Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja õt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!
5 A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.
6 A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét.
7 Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.
8 Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.
9 Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
10 A kinek kezében van minden élõ állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
11 Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?
12 A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?
13 Õ nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.
14 Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [az ajtót,] nem nyílik föl az.
15 Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja õket, felforgatják a földet.
16 Õ nála van az erõ és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz.
17 A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.
18 A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.
19 A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.
20 Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektõl elveszi a tanácsot.
21 Szégyent zúdít az elõkelõkre, és a hatalmasok övét megtágítja.
22 Feltárja a sötétségbõl a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.
23 Nemzeteket növel fel, azután elveszíti õket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elûzi õket.
24 Elveszi eszöket a föld népe vezetõinek, és úttalan pusztában bujdostatja õket.
25 És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.
1 Então Jó respondeu, dizendo:
2 Na verdade, vós sois o povo, e convosco morrerá a sabedoria.
3 Também eu tenho entendimento como vós, e não vos sou inferior; e quem não sabe tais coisas como essas?
4 Eu sou motivo de riso para os meus amigos; eu, que invoco a Deus, e ele me responde; o justo e perfeito serve de zombaria.
5 Tocha desprezível é, na opinião do que está descansado, aquele que está pronto a vacilar com os pés.
6 As tendas dos assoladores têm descanso, e os que provocam a Deus estão seguros; nas suas mãos Deus lhes põe tudo.
7 Mas, pergunta agora aos animais, e cada um deles te ensinará; e às aves dos céus, e elas te farão saber;
8 Ou fala com a terra, e ela te ensinará; até os peixes do mar te contarão.
9 Quem não entende, por todas estas coisas, que a mão do Senhor fez isto?
10 Na sua mão está a alma de tudo quanto vive, e o espírito de toda a carne humana.
11 Porventura o ouvido não provará as palavras, como o paladar prova as comidas?
12 Com os idosos está a sabedoria, e na longevidade o entendimento.
13 Com ele está a sabedoria e a força; conselho e entendimento tem.
14 Eis que ele derruba, e ninguém há que edifique; prende um homem, e ninguém há que o solte.
15 Eis que ele retém as águas, e elas secam; e solta-as, e elas transtornam a terra.
16 Com ele está a força e a sabedoria; seu é o que erra e o que faz errar.
17 Aos conselheiros leva despojados, e aos juízes faz desvairar.
18 Solta a autoridade dos reis, e ata o cinto aos seus lombos.
19 Aos sacerdotes leva despojados, aos poderosos transtorna.
20 Aos acreditados tira a fala, e tira o entendimento aos anciãos.
21 Derrama desprezo sobre os príncipes, e afrouxa o cinto dos fortes.
22 Das trevas descobre coisas profundas, e traz à luz a sombra da morte.
23 Multiplica as nações e as faz perecer; dispersa as nações, e de novo as reconduz.
24 Tira o entendimento aos chefes dos povos da terra, e os faz vaguear pelos desertos, sem caminho.
25 Nas trevas andam às apalpadelas, sem terem luz, e os faz cambalear como ébrios.