1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Még most is keserû az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.
4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentõ erõsségekkel.
5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
7 Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
8 Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.
9 Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom.
10 De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
11 Lábam az õ nyomdokát követte; utát megõriztem és nem hajoltam el.
12 Az õ ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
13 Õ azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el õt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
14 Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ nála.
15 Azért rettegek az õ színe elõtt, és ha csak rá gondolok is, félek tõle.
16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
17 Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!
1 Respondeu, porém, Jó, dizendo:
2 Ainda hoje a minha queixa está em amargura; a minha mão pesa sobre meu gemido.
3 Ah, se eu soubesse onde o poderia achar! Então me chegaria ao seu tribunal.
4 Exporia ante ele a minha causa, e a minha boca encheria de argumentos.
5 Saberia as palavras com que ele me responderia, e entenderia o que me dissesse.
6 Porventura segundo a grandeza de seu poder contenderia comigo? Não: ele antes me atenderia.
7 Ali o reto pleitearia com ele, e eu me livraria para sempre do meu Juiz.
8 Eis que se me adianto, ali não está; se torno para trás, não o percebo.
9 Se opera à esquerda, não o vejo; se se encobre à direita, não o diviso.
10 Porém ele sabe o meu caminho; provando-me ele, sairei como o ouro.
11 Nas suas pisadas os meus pés se afirmaram; guardei o seu caminho, e não me desviei dele.
12 Do preceito de seus lábios nunca me apartei, e as palavras da sua boca guardei mais do que a minha porção.
13 Mas, se ele resolveu alguma coisa, quem então o desviará? O que a sua alma quiser, isso fará.
14 Porque cumprirá o que está ordenado a meu respeito, e muitas coisas como estas ainda tem consigo.
15 Por isso me perturbo perante ele, e quando isto considero, temo-me dele.
16 Porque Deus macerou o meu coração, e o Todo-Poderoso me perturbou.
17 Porquanto não fui desarraigado por causa das trevas, e nem encobriu o meu rosto com a escuridão.