1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Útálnak engem, messze távoznak tõlem, és nem átalanak pökdösni elõttem.
11 Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát elõttem kivetik.
12 Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek [ide].
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;
24 De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Bõröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hõség miatt.
31 Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
1 Agora, porém, se riem de mim os de menos idade do que eu, cujos pais eu teria desdenhado de pôr com os cães do meu rebanho.
2 De que também me serviria a força das mãos daqueles, cujo vigor se tinha esgotado?
3 De míngua e fome se debilitaram; e recolhiam-se para os lugares secos, tenebrosos, assolados e desertos.
4 Apanhavam malvas junto aos arbustos, e o seu mantimento eram as raízes dos zimbros.
5 Do meio dos homens eram expulsos, e gritavam contra eles, como contra o ladrão;
6 Para habitarem nos barrancos dos vales, e nas cavernas da terra e das rochas.
7 Bramavam entre os arbustos, e ajuntavam-se debaixo das urtigas.
8 Eram filhos de doidos, e filhos de gente sem nome, e da terra foram expulsos.
9 Agora, porém, sou a sua canção, e lhes sirvo de provérbio.
10 Abominam-me, e fogem para longe de mim, e no meu rosto não se privam de cuspir.
11 Porque Deus desatou a sua corda, e me oprimiu, por isso sacudiram de si o freio perante o meu rosto.
12 À direita se levantam os moços; empurram os meus pés, e preparam contra mim os seus caminhos de destruição.
13 Desbaratam-me o caminho; promovem a minha miséria; contra eles não há ajudador.
14 Vêm contra mim como por uma grande brecha, e revolvem-se entre a assolação.
15 Sobrevieram-me pavores; como vento perseguem a minha honra, e como nuvem passou a minha felicidade.
16 E agora derrama-se em mim a minha alma; os dias da aflição se apoderaram de mim.
17 De noite se me traspassam os meus ossos, e os meus nervos não descansam.
18 Pela grandeza do meu mal está desfigurada a minha veste, que, como a gola da minha túnica, me cinge.
19 Lançou-me na lama, e fiquei semelhante ao pó e à cinza.
20 Clamo a ti, porém, tu não me respondes; estou em pé, porém, para mim não atentas.
21 Tornaste-te cruel contra mim; com a força da tua mão resistes violentamente.
22 Levantas-me sobre o vento, fazes-me cavalgar sobre ele, e derretes-me o ser.
23 Porque eu sei que me levarás à morte e à casa do ajuntamento determinada a todos os viventes.
24 Porém não estenderá a mão para o túmulo, ainda que eles clamem na sua destruição.
25 Porventura não chorei sobre aquele que estava aflito, ou não se angustiou a minha alma pelo necessitado?
26 Todavia aguardando eu o bem, então me veio o mal, esperando eu a luz, veio a escuridão.
27 As minhas entranhas fervem e não estão quietas; os dias da aflição me surpreendem.
28 Denegrido ando, porém não do sol; levantando-me na congregação, clamo por socorro.
29 Irmão me fiz dos chacais, e companheiro dos avestruzes.
30 Enegreceu-se a minha pele sobre mim, e os meus ossos estão queimados do calor.
31 A minha harpa se tornou em luto, e o meu órgão em voz dos que choram.