1 Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az õ kegyelme.
2 [Ezt] mondják az Úrnak megváltottai, a kiket megváltott a szorongatónak kezébõl;
3 És a kiket összegyûjtött a [különbözõ] földekrõl: napkelet és napnyugot felõl, északról és a tenger felõl.
4 Bujdostak a pusztában, a sivatagban; lakó-város felé utat nem találtak vala.
5 Éhesek és szomjasok valának; lelkök is elepedt bennök.
6 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban; sanyarúságukból megmenté õket.
7 És vezeté õket egyenes útra, hogy lakó-városhoz juthassanak.
8 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
9 Hogy megelégíté a szomjúhozó lelket, és az éhezõ lelket betölté jóval!
10 A kik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal;
11 Mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megútálták;
12 Azért megalázta az õ szívöket nyomorúsággal: elestek és nem volt segítségök.
13 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadítá õket.
14 Kihozá õket a setétségbõl és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatá.
15 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
16 Hogy összetöré az ércz-kapukat, és a vas-zárakat letördelé!
17 A balgatagok az õ gonoszságuknak útjáért, és az õ hamisságukért nyomorgattattak.
18 Minden étket útála az õ lelkök, és a halál kapujához közelgetének.
19 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította õket.
20 Kibocsátá az õ szavát és meggyógyítá õket, és kimenté õket az õ vermeikbõl.
21 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
22 És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az õ cselekedeteit örvendezéssel!
23 A kik hajókon tengerre szállnak, [és] a nagy vizeken kalmárkodnak,
24 Azok látták az Úrnak dolgait, és az õ csodáit a mélységben.
25 Szólott ugyanis és szélvészt támaszta, a mely felduzzasztá a habokat.
26 Az égig emelkedének, a fenékig sülyedének; lelkök elolvada az inségben.
27 Szédülének és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességöknek esze vész vala.
28 De az Úrhoz kiáltának az õ szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté õket.
29 Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok.
30 És örülének, hogy lecsillapodtak vala, és vezérlé õket az õ kivánságuknak partjára.
31 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért!
32 És magasztalják fel õt a népnek gyülekezetében, és dicsérjék õt a vének ülésében!
33 Folyóvizeket tett vala pusztává, és vízforrásokat szárazzá;
34 Gyümölcstermõ földet meddõ földdé, a rajta lakó népnek gonoszsága miatt.
35 Pusztaságot tett vala álló tavakká, és kiaszott földet vízforrásokká.
36 És telepített oda éhezõket, hogy lakó-városokat építsenek.
37 És mezõket vetének be és szõlõket plántálának, hogy hasznos gyümölcsöt szerezzenek.
38 És megáldá õket és igen megszaporodának, és barmaikat sem kevesbítette meg.
39 De megkevesedtek és meggörnyedtek vala ínség, nyomorúság és keserûség miatt.
40 Gyalázatot zúdított a fejedelmekre, és bujdostatta õket út nélkül való kietlenben.
41 De felemelé a nyomorultat az ínségbõl, és hasonlóvá tette a nemzetségeket a juhnyájhoz.
42 Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az õ száját.
43 A bölcs, az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!
1 Louvai ao Senhor, porque ele é bom, porque a sua benignidade dura para sempre.
2 Digam-no os remidos do Senhor, os que remiu da mão do inimigo,
3 E os que congregou das terras do oriente e do ocidente, do norte e do sul.
4 Andaram desgarrados pelo deserto, por caminhos solitários; não acharam cidade para habitarem.
5 Famintos e sedentos, a sua alma neles desfalecia.
6 E clamaram ao Senhor na sua angústia, e os livrou das suas dificuldades.
7 E os levou por caminho direito, para irem a uma cidade de habitação.
8 Louvem ao Senhor pela sua bondade, e pelas suas maravilhas para com os filhos dos homens.
9 Pois fartou a alma sedenta, e encheu de bens a alma faminta.
10 Tal como a que se assenta nas trevas e sombra da morte, presa em aflição e em ferro;
11 Porquanto se rebelaram contra as palavras de Deus, e desprezaram o conselho do Altíssimo.
12 Portanto, lhes abateu o coração com trabalho; tropeçaram, e não houve quem os ajudasse.
13 Então clamaram ao Senhor na sua angústia, e os livrou das suas dificuldades.
14 Tirou-os das trevas e sombra da morte; e quebrou as suas prisões.
15 Louvem ao Senhor pela sua bondade, e pelas suas maravilhas para com os filhos dos homens.
16 Pois quebrou as portas de bronze, e despedaçou os ferrolhos de ferro.
17 Os loucos, por causa da sua transgressão, e por causa das suas iniquidades, são aflitos.
18 A sua alma aborreceu toda a comida, e chegaram até às portas da morte.
19 Então clamaram ao Senhor na sua angústia, e ele os livrou das suas dificuldades.
20 Enviou a sua palavra, e os sarou; e os livrou da sua destruição.
21 Louvem ao Senhor pela sua bondade, e pelas suas maravilhas para com os filhos dos homens.
22 E ofereçam os sacrifícios de louvor, e relatem as suas obras com regozijo.
23 Os que descem ao mar em navios, mercando nas grandes águas,
24 Esses veem as obras do Senhor, e as suas maravilhas no profundo.
25 Pois ele manda, e se levanta o vento tempestuoso que eleva as suas ondas.
26 Sobem aos céus; descem aos abismos, e a sua alma se derrete em angústias.
27 Andam e cambaleiam como ébrios, e perderam todo o tino.
28 Então clamam ao Senhor na sua angústia; e ele os livra das suas dificuldades.
29 Faz cessar a tormenta, e acalmam-se as suas ondas.
30 Então se alegram, porque se aquietaram; assim os leva ao seu porto desejado.
31 Louvem ao Senhor pela sua bondade, e pelas suas maravilhas para com os filhos dos homens.
32 Exaltem-no na congregação do povo, e glorifiquem-no na assembleia dos anciãos.
33 Ele converte os rios em um deserto, e as fontes em terra sedenta;
34 A terra frutífera em estéril, pela maldade dos que nela habitam.
35 Converte o deserto em lagoa, e a terra seca em fontes.
36 E faz habitar ali os famintos, para que edifiquem cidade para habitação;
37 E semeiam os campos e plantam vinhas, que produzem fruto abundante.
38 Também os abençoa, de modo que se multiplicam muito; e o seu gado não diminui.
39 Depois se diminuem e se abatem, pela opressão, e aflição e tristeza.
40 Derrama o desprezo sobre os príncipes, e os faz andar desgarrados pelo deserto, onde não há caminho.
41 Porém livra ao necessitado da opressão, em um lugar alto, e multiplica as famílias como rebanhos.
42 Os retos o verão, e se alegrarão, e toda a iniquidade tapará a boca.
43 Quem é sábio observará estas coisas, e eles compreenderão as benignidades do Senhor.