1 Értesíték pedig Dávidot, mondván: Ímé a Filiszteusok hadakoznak Kehilla ellen, és dúlják a szérûket.
2 Akkor megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Elmenjek és leverjem-é ezeket a Filiszteusokat? És monda az Úr Dávidnak: Eredj el, és verd le a Filiszteusokat, és szabadítsd meg Kehillát.
3 A Dávid emberei azonban mondának néki: Ímé, mi itt Júdában [is] félünk, mennyivel inkább, ha Kehillába megyünk a Filiszteusok táborára.
4 Akkor Dávid ismét megkérdezé az Urat, az Úr pedig válaszola néki, és monda: Kelj fel, és menj el Kehillába, mert én a Filiszteusokat kezedbe adom.
5 Elméne azért Dávid és az õ emberei Kehillába, és harczola a Filiszteusok ellen, és elhajtá marhájokat, és felette igen megveré õket. És megszabadítá Dávid Kehilla lakosait.
6 Lõn pedig, hogy a mikor Abjáthár, az Akhimélek fia Dávidhoz menekült, az efódot is magával vitte.
7 Megmondák akkor Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment; és monda Saul: Kezembe adta õt az Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záros városba méne.
8 És összegyûjté Saul a harczra az egész népet, hogy Kehillába menjen, és körülfogja Dávidot és az õ embereit.
9 Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul õ ellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elõ az efódot.
10 És monda Dávid: Uram, Izráel Istene! bizonynyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jõni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam.
11 Vajjon kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajjon lejön-é Saul, a mint hallotta a te szolgád? Óh Uram, Izráel Istene, mondd meg a te szolgádnak! És monda az Úr: Lejön.
12 És monda Dávid: Vajjon Saul kezébe adnak-é Kehilla lakosai engem és az én embereimet? És monda az Úr: Kezébe adnak.
13 Felkele azért Dávid és az õ emberei, mintegy hatszázan, és kimenének Kehillából, és ide s tova járnak vala, a hol csak járhatának. Midõn pedig Saulnak megmondák, hogy elmenekült Dávid Kehillából, felhagyott az elmenetellel.
14 És Dávid a pusztában tartózkodék az erõs helyeken, és a Zif pusztájában levõ hegységen marada. És Saul mindennap keresé, de az Isten nem adá õt kezébe.
15 Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdõben vala:
16 Felkele Jonathán, a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdõbe, és megerõsíté az õ kezét az Istenben.
17 És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz.
18 És szövetséget kötének ketten az Úr elõtt. És Dávid az erdõben marada, Jonathán pedig haza ment.
19 És felmenének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Avagy nem nálunk lappang-é Dávid az erõs helyeken az erdõben, Hakila halmán, mely a sivatagtól jobbkézre van?!
20 Most azért minthogy lelkednek fõkivánsága az, hogy lejõjj, óh király, jõjj le; és a mi [gondunk] lesz, hogy a királynak kezébe adjuk õt.
21 És monda Saul: Legyetek megáldva az Úrtól, hogy szánakoztok rajtam!
22 Menjetek azért el, és vigyázzatok ezután is, hogy megtudjátok és meglássátok az õ tartózkodási helyét, és hogy ki látta õt ott, mert [azt] mondották nékem, [hogy] igen ravasz õ.
23 Annakokáért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, a hol õ lappang és minden bizonynyal térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek; és ha az országban van, kikutatom õt Júdának minden ezrei között.
24 Azok pedig felkelének, és elmenének Zifbe Saul elõtt. Dávid pedig és az õ emberei Máon pusztájában valának a mezõségen, a mely a sivatagtól jobbkézre van.
25 És elméne Saul az õ embereivel együtt, hogy megkeresse [õt.] Dávidnak azonban megizenték, és õ leszállott a kõszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában.
26 És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az õ emberei pedig a hegynek másik oldalán. És [épen], mikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elõl, és Saul és az õ emberei [már] körül is kerítették Dávidot és az õ embereit, hogy megfogják,
27 Akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jõjj! mert a Filiszteusok betörtek az országba.
28 Akkor megtére Saul Dávid üldözésébõl, és a Filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kõsziklájának.
29
1 Disseram a Davi: Os filisteus estão atacando Ceila e pilhando as eiras.
2 Davi consultou o Senhor: Devo ferir os filisteus? O Senhor respondeu: Vai; tu os ferirás e libertarás Ceila.
3 Os homens de Davi, porém, disseram-lhe: Mesmo aqui em Judá estamos cheios de medo; quanto mais se formos a Ceila contra as tropas dos filisteus?
4 Davi consultou novamente o Senhor, que lhe respondeu: Vai; desce a Ceila, porque entrego os filisteus nas tuas mãos.
5 Davi foi para Ceila com os seus homens e atacou os filisteus, tomando-lhes o gado e infligindo-lhes uma grande derrota. Assim libertou os habitantes de Ceila.
6 {Ora, quando Abiatar, filho de Aquimelec, fugira para junto de Davi a Ceila, levava consigo o efod.}
7 Saul foi informado de que Davi se encontrava em Ceila, e disse: Deus entregou-o nas minhas mãos, pois foi encerrar-se em uma cidade com portas e ferrolhos.
8 O rei convocou todo o povo às armas para descer a Ceila e sitiar Davi com sua tropa.
9 Mas Davi, sabendo que Saul maquinava perdê-lo, disse ao sacerdote Abiatar: Traze o efod!
10 E ajuntou: Senhor, Deus de Israel, vosso servo sabe que Saul pretende penetrar em Ceila para destruir a cidade por causa de mim.
11 Será que os habitantes de Ceila me entregarão nas suas mãos? Saul descerá como o vosso servo ouviu dizer? Senhor, Deus de Israel, fazei-o saber ao vosso servo. O Senhor respondeu: Ele descerá.
12 E Davi ajuntou: Os habitantes de Ceila entregar-me-ão a mim e a meus homens, nas mãos de Saul? O Senhor respondeu: Entregarão.
13 Então Davi partiu precipitadamente com a sua tropa, em número de aproximadamente seiscentos homens, e saíram de Ceila, marchando ao acaso. Saul, informado de que Davi deixara Ceila, renunciou à expedição.
14 Davi permaneceu no deserto, em lugares bem protegidos, e habitou no monte do deserto de Zif. Saul procurava-o sem cessar; mas Deus não o entregou nas suas mãos.
15 Davi, sabendo que Saul tinha saído para tirar-lhe a vida, ficou no deserto de Zif, em Horcha.
16 Então Jônatas, filho de Saul, foi ter com ele em Horcha. E confortou-o em Deus, dizendo:
17 Não temas, porque não te atingirá a mão de meu pai. Tu reinarás sobre Israel, e eu serei o teu segundo; meu pai bem o sabe.
18 Fizeram ambos aliança diante do Senhor. Davi ficou em Horcha e Jônatas voltou para a sua casa.
19 Alguns zifeus subiram a ter com Saul em Gabaa, e disseram-lhe: Davi está escondido entre nós no fortim de Horcha, na colina de Haquila, à direita do deserto.
20 Desce, pois, ó rei, já que tanto o desejas, e nós nos encarregamos de entregá-lo nas tuas mãos.
21 Que o Senhor vos abençoe, respondeu Saul, porque vos compadecestes de mim.
22 Ide, informai-vos diligentemente, e procurai saber o lugar onde ele se encontra, ou se alguém o viu, porque me foi dito que ele é muito astuto!
23 Explorai e descobri todos os seus esconderijos, e voltai a mim com notícias seguras, a fim de eu ir convosco, pois se ele estiver na terra, eu o descobrirei entre a multidão de Judá.
24 Partiram antes de Saul para Zif; mas Davi e os seus estavam já no deserto de Maon, na planície ao sul do deserto.
25 Saul partiu com seus homens à sua procura. Mas Davi, informado disso, desceu à Rocha e permaneceu no deserto de Maon. Saul o soube e foi persegui-lo ali.
26 Saul ia por um flanco da montanha, e Davi com os seus pelo outro, em fuga precipitada para escapar de Saul. No momento, porém, em que Saul com seus homens iam apoderar-se de Davi e sua gente,
27 veio um mensageiro anunciar ao rei: Vem depressa; os filisteus entraram na terra.
28 Saul abandonou a perseguição e foi combater os filisteus. Por isso, àquele lugar foi dado o nome de Rocha da Separação.
29 Subindo dali, veio Davi habitar nas alturas de Engadi.