1 Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit!
2 Csepegjen tanításom, mint esõ; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fûre, s mint permetezés a pázsitra!
3 Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket!
4 Kõszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden õ úta igazság! Hûséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes õ!
5 Gonoszak voltak hozzá, nem fiai, a magok gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék.
6 Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é õ, a ki teremtett? Õ alkotott és erõsített meg.
7 Emlékezzél meg az õs idõkrõl; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te véneidet és megmondják néked!
8 Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint,
9 Mert az Úrnak része az õ népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége.
10 Puszta földön találta vala õt, zordon, sivatag vadonban; körülvette õt, gondja volt reá, õrizte, mint a szeme fényét;
11 Mint a fészkén felrebbenõ sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettök szárnyait, felveszi õket, [és] tollain emeli õket:
12 Egymaga vezette õt az Úr; idegen Isten nem volt õ vele.
13 A föld magaslatain járatta õt, mezõk terméseivel étette, kõsziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtbõl is olajat;
14 Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szõlõ vérét, bort ittál.
15 És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtõjét, és megveté az õ üdvösségének kõszikláját.
16 Idegen [istenek]kel ingerelték, útálatosságokkal bosszantották.
17 Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok.
18 A Kõsziklát, a ki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenrõl, a ki nemzett téged.
19 Látta ezt az Úr és megútálta bosszúságában az õ fiait és leányait.
20 És monda: Elrejtem orczámat elõlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, a kikben nincs hûség!
21 Azzal ingereltek õk, a mi nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerlem õket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom õket.
22 Mert tûz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait.
23 Veszedelmeket halmozok reájok, nyilaimat mind rájok fogyasztom.
24 Éhségtõl aszottan, láztól emésztetten és keserû dögvésztõl - a vadak fogait is rájok bocsátom, a porban csúszók mérgével együtt.
25 Kivül fegyver pusztít, az ágyasházakban rettegés: ifjat és szûzet, csecsszopót a vén emberrel együtt.
26 Mondom: Elfuvom õket, eltörlöm emlékezetöket az emberek közül.
27 Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt! -
28 Mert tanács-vesztett nép ez, és nincs bennök értelem.
29 Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végök!
30 Miképen kergethetne egy ezeret, és kettõ hogyan ûzhetne tízezeret, ha az õ Kõsziklájok el nem adja õket, és ha az Úr kézbe nem adja õket?!
31 Mert a mi Kõsziklánk nem olyan, mint az õ kõsziklájok; ellenségeink is megítélhetik!
32 Mert az õ szõlõjök Sodoma szõlõje és Gomora mezõsége; bogyóik mérges bogyók, keserûek a gerézdjeik.
33 Sárkányok mérge az õ boruk, áspiskígyóknak kegyetlen epéje.
34 Nincsen-é ez elrejtve nálam, lepecsételve az én kincseim között?
35 Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az õ veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár!
36 Mert megítéli az Úr az õ népét, és megkönyörül az õ szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erõ, s védett és védtelen oda van.
37 És ezt mondja: Hol az õ istenök? a Kõszikla, a melyben bizakodtak?
38 A kik megették az õ véres áldozataik kövérjét, megitták az õ italáldozatuk borát: keljenek fel és segítsenek meg titeket, és oltalmazzanak meg titeket!
39 Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezembõl megszabadítson.
40 Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!
41 Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyûlölõimnek.
42 Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejébõl!
43 Ujjongjatok ti nemzetek, õ népe! Mert õ megtorolja az õ szolgáinak vérét, bosszút áll az õ ellenségein, földjének és népének megbocsát!
44 Elméne azért Mózes és elmondá ez éneknek minden ígéjét a nép füle hallására, õ és Józsué a Nún fia.
45 És mikor végig elmondá Mózes mind ez ígéket az egész Izráelnek,
46 Monda nékik: Vegyétek szívetekre mind ezeket az ígéket, a melyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon; és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét;
47 Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, a melyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt.
48 És ugyanezen a napon szóla az Úr Mózesnek, mondván:
49 Menj fel ebbe az Abarim hegységbe, a Nébó hegyére, a mely Moáb földén van és pedig Jérikhóval átellenben; és nézd meg a Kanaán földét, a melyet én Izráel fiainak adok örökségül.
50 És halj meg a hegyen, a melyre felmégy, és takaríttassál a te népedhez, a miképen meghalt Áron, a te testvéred a Hór hegyén, és takaríttatott az õ népeihez;
51 Mivelhogy vétkeztetek ellenem Izráel fiai között a versengésnek vizénél, a Czin pusztájában Kádesnél: mert nem szenteltetek meg engem Izráel fiai között.
52 Mert szemközt látod a földet; de arra a földre, a melyet én adok Izráel fiainak, oda nem mégy be.
1 Estai atentos, ó céus, eu vou falar. E a terra ouça as palavras de minha boca.
2 Derrame-se como chuva a minha doutrina, espalhe-se como orvalho a minha palavra, como aguaceiro sobre os campos verdejantes, como chuvarada sobre a relva.
3 Porque vou proclamar o nome do Senhor, dar glória ao nosso Deus!
4 Ele é o rochedo, perfeita é a sua obra, justos, todos os seus caminhos; é Deus de lealdade, não de iniqüidade, ele é justo, ele é reto.
5 Pecaram contra ele; já não são seus filhos, mas raça degenerada, geração perversa, depravada.
6 E assim que agradeceis ao Senhor, povo frívolo e insensato? Não é ele teu Pai, teu Criador, que te fez e te estabeleceu?
7 Lembra-te dos dias antigos, considera os anos das gerações passadas. Interroga teu pai e ele te contará; teus anciãos e eles te dirão.
8 Quando o Altíssimo dividia os povos e dispersava os filhos dos homens, fixou limites aos povos, segundo o número dos filhos de Deus.
9 Entretanto, a parte do Senhor era o seu povo, Jacó, a porção de sua herança.
10 Em solitude desértica o encontrou, entre bramidos de regiões desoladas, e o cercou de cuidados, e o acalentou, e o guardou como a menina dos olhos!
11 Tal qual águia vigilante sobre o ninho, adejando sobre os filhotes, ele estendeu as asas e o tomou, o transportou sobre sua plumagem.
12 Só o Senhor foi o seu guia; nenhum outro deus estava com ele.
13 Fê-lo galgar às alturas da terra, alimentou-o com os frutos do campo, deu-lhe a beber mel da rocha, óleo da pedra duríssima.
14 A manteiga das vacas, o leite das ovelhas, a carne gorda dos cordeiros, dos carneiros de Basã e dos cabritos, com a fina flor do trigo. E bebeste como vinho puro o sangue das uvas.
15 Todavia, Jesurum engordou e recalcitrou. Estás tronchudo, taludo, rechonchudo! E abandonou Deus que o criou, e desprezou o rochedo de sua salvação.
16 Provocaram-lhe o ciúme com deuses estranhos, irritaram-no com abominações.
17 Sacrificaram a gênios que não são Deus, a divindades desconhecidas, novas, recém-chegadas, que vossos pais nunca, jamais veneraram.
18 Abandonaste o rochedo que te gerou e esqueceste Deus que te formou!
19 Ao ver tais coisas, o Senhor indignou-se com seus filhos e suas filhas,
20 e disse: vou ocultar-lhes o meu rosto e ver o que lhes sucederá...Pois são uma geração perversa, filhos sem lealdade.
21 Excitaram o meu ciúme com coisas que não são Deus, magoaram-me com suas idolatrias; também eu excitarei o seu ciúme com gente que não constitui um povo; magoá-los-ei com uma nação insensata.
22 Sim, acendeu-se o fogo da minha cólera, que arde até o mais profundo da habitação dos mortos; devora a terra e os seus produtos, e consome os fundamentos das montanhas.
23 Acumularei desgraças sobre eles, contra eles esgotarei minhas flechas.
24 Serão extenuados pela fome, devorados pela febre e pela peste mortal. Incitarei contra eles o dente das feras e o veneno dos animais que rastejam pelo chão.
25 Fora, a espada a semear a orfandade; dentro, um pavor de estarrecer tanto o adolescente como a jovem, tanto o menino de peito como o ancião.
26 Eu teria prometido reduzi-los a pó, apagar sua lembrança do meio dos homens,
27 caso não temesse {favorecer} os insultos do inimigo, e que seus adversários, iludindo-se, viessem a exclamar: poderosa é nossa mão; não foi o Senhor quem fez tudo isso!
28 Porque é uma nação insensata, desprovida de inteligência.
29 Se fossem sábios, compreenderiam, e discerniriam aquilo que os espera.
30 Como poderia um só homem perseguir mil, e dois pôr em fuga dois mil, se seu rochedo não estivesse vendido, se o Senhor não os tivesse entregado?
31 Porque o rochedo deles não é como o nosso rochedo; disso os nossos inimigos são testemunhas.
32 Suas videiras são das plantações de Sodoma e dos terrenos de Gomorra; suas uvas são venenosas, seus cachos, amargosos.
33 o seu vinho é veneno de serpente, o mais terrível veneno de cobra!
34 Eis uma coisa que está guardada comigo, consignada nos meus segredos:
35 a mim me pertencem a vingança e as represálias, para o instante em que o seu pé resvalar. Porque está próximo o dia da sua ruína e o seu destino se precipita.
36 o Senhor fará justiça ao seu povo e terá compaixão dos seus servos, vê-los extenuados, desfeitos tanto ó escravo como o homem livre.
37 Dirá: onde estão os seus deuses _ o rochedo em que confiavam _,
38 que comiam a gordura dos seus sacrifícios e bebiam, o vinho das suas libações? Levantem-se para vos socorrer; sejam eles vosso abrigo!
39 Reconhecei agora: eu só, somente eu sou Deus, e não há outro além de mim. Eu extermino e chamo à vida, eu firo e curo, e não há quem o arranque da minha mão.
40 Levanto para o céu a minha mão e digo: tão certo como eu vivo eternamente,
41 quando afiar a minha espada reluzente e tomar a minha aljava, vingar-me-ei dos meus inimigos e darei a paga aos que me odeiam;
42 embriagarei de sangue as minhas flechas, minha espada se saciará de carne, do sangue das vítimas e dos prisioneiros, das cabeças dos chefes inimigos.
43 Louvai, ó nações, o seu povo, porque vingará o sangue dos seus servos; tomará vingança dos seus adversários e purificará a sua terra e o seu povo.
44 Moisés, juntamente com Josué, filho de Nun, veio e proferiu todas as palavras deste cântico aos ouvidos do povo.
45 Quando acabou de proferir todas as palavras a todo o Israel,
46 disse-lhes: Aplicai os vossos corações a todos os preceitos que hoje vos dou, prescrevei-os a vossos filhos, a fim de que pratiquem cuidadosamente todas as palavras desta lei.
47 Ela não é para vós coisa de somenos importância, mas é vossa própria vida. E por ela que prolongareis os vossos dias na terra que ides possuir, depois de passardes o Jordão.
48 Nesse mesmo dia, o Senhor disse, a Moisés:
49 Sobe à montanha de Abarim o monte Nebo, que está na terra de Moab, defronte de Jericó, e contempla a terra de Canaã, cuja posse dou aos filhos de Israel.
50 Morrerás sobre essa montanha em que vais subir, e serás reunido aos teus, como o teu irmão Aarão morreu sobre o monte Hor e foi reunido aos seus,
51 porque pecastes contra mim no meio dos israelitas, nas águas de Meribá, em Cades, no deserto de Sin, e não me santificasses no meio dos filhos de Israel.
52 Verás, pois, defronte de ti a terra que darei aos israelitas, mas não entrarás nela.