1 Mikor adám az én szívemet a bölcseségnek megtudására, és hogy megvizsgáljak [minden] fáradságot, a mely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal [az emberek] szeme álmot nem lát):

2 Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, a mely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sõt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére.

3 Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyûlölet is, nem tudják az emberek, mind ez elõttük van.

4 Minden olyan, hogy mindenkit [érhet], egyazon szerencséje van az igaznak és gonosznak, jónak vagy tisztának és tisztátalannak, mind annak, a ki áldozik, mind a ki nem áldozik, úgy a jónak, mint a bûnösnek, az esküvõnek úgy, mint a ki féli az esküvést.

5 Mind az ég alatt való dolgokban e gonosz van, hogy mindeneknek egyenlõ szerencséjök van; és az emberek fiainak szíve is teljes gonoszsággal, és elméjökben minden bolondság van, a míg élnek, azután pedig a halottak közé [mennek.]

6 Mert akárkinek, valaki minden élõk közé csatlakozik, van reménysége; mert jobb az élõ eb, hogynem a megholt oroszlán.

7 Mert az élõk tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.

8 Mind szeretetök, mind gyûlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik.

9 No azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid!

10 A te ruháid mindenkor legyenek fejérek, és az olaj a te fejedrõl el ne fogyatkozzék.

11 Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket [Isten] adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, melylyel munkálódol a nap alatt.

12 Valamit hatalmadban van cselekedni erõd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendõ vagy.

13 Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erõseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idõ szerint és történetbõl lesznek mindezek.

14 Mert nem is tudja az ember az õ idejét; mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek megfogatnak a tõrben, miképen ezek, azonképen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, mikor az eljõ reájok hirtelenséggel.

15 Ezt is bölcseségnek láttam a nap alatt, és ez én elõttem nagy volt.

16 [Tudniillik, hogy egy] kicsiny város [volt,] és abban kevés ember [volt,] és eljött az ellen hatalmas király, és azt körülvette, és az ellen nagy erõsségeket épített.

17 És találtatott abban [egy] szegény ember, a ki bölcs volt, és az õ bölcseségével a várost megszabadította; de senki meg nem emlékezett arról a szegény emberrõl.

18 Akkor én azt mondám: jobb a bölcseség az erõsségnél; de a szegénynek bölcsesége útálatos, és az õ beszédit nem hallgatják meg. [ (Ecclesiastes 9:19) A bölcseknek nyugodt beszédét inkább meghallgatják, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltását. ] [ (Ecclesiastes 9:20) Jobb a bölcsesség a hadakozó szerszámoknál; és egy bûnös sok jót veszt el. ] [ (Ecclesiastes 9:21) A megholt legyek a patikáriusnak kenetit megbüdösítik, megerjesztik; [azonképen] hathatósabb a bölcseségnél, tisztességnél egy kicsiny balgatagság. ] [ (Ecclesiastes 9:22) A bölcs embernek szíve az õ jobbkezénél [van;] a bolondnak pedig szíve balkezénél. ] [ (Ecclesiastes 9:23) A bolond, mikor az úton jár is, az õ elméje hiányos, és mindennek hirdeti, hogy õ bolond. ]

1 Apliquei então meu espírito ao esclarecimento de tudo isso: os justos, os sábios e seus atos estão na mão de Deus. O homem ignora se isso será amor ou ódio. Tudo é possível.

2 Um mesmo destino para todos: há uma sorte idêntica para o justo e para o ímpio, para aquele que é bom como para aquele que é impuro, para o que oferece sacrifícios como para o que deles se abstém. O homem bom é tratado como o pecador e o perjuro como o que respeita seu juramento.

3 Entre tudo que se faz debaixo do sol, é uma desgraça só existir para todos um mesmo destino: por isso o espírito dos homens transborda de malícia, a loucura ocupa o coração deles durante a vida, depois da qual vão para a casa dos mortos.

4 Porque, enquanto um homem permanece entre os vivos, há esperança; mais vale um cão vivo que um leão morto.

5 Com efeito, os vivos sabem que hão de morrer, mas os mortos não sabem mais nada; para eles não há mais recompensa, porque sua lembrança está esquecida.

6 Amor, ódio, ciúme, tudo já pereceu; não terão mais parte alguma, para o futuro, no que se faz debaixo do sol.

7 Ora, pois, come alegremente teu pão e bebe contente teu vinho, porque Deus já apreciou teus trabalhos.

8 Traja sempre vestes brancas e haja sempre azeite {perfumado} em tua cabeça.

9 Desfruta da vida com a mulher que amas, durante todos os dias da fugitiva e vã existência que Deus te concede debaixo do sol. Esta é tua parte na vida, o prêmio do labor a que te entregas debaixo do sol.

10 Tudo que tua mão encontra para fazer, faze-o com todas as tuas faculdades, pois que na região dos mortos, para onde vais, não há mais trabalho, nem ciência, nem inteligência, nem sabedoria.

11 Nas minhas investigações debaixo do sol, vi ainda que a corrida não é para os ágeis, nem a batalha para os bravos, nem o pão para os prudentes, nem a riqueza para os inteligentes, nem o favor para os sábios: todos estão à mercê das circunstâncias e da sorte.

12 O homem não conhece sua própria hora: semelhantes aos peixes apanhados pela rede fatal, os passarinhos presos no laço, os homens são enlaçados na hora da calamidade que se arremessa sobre eles de súbito.

13 Vi também, debaixo do sol, este exemplo de uma sabedoria que me pareceu grande:

14 havia uma pequena cidade, pouco populosa, contra a qual veio um poderoso rei que a sitiou e construiu contra ela fortes trincheiras.

15 Ora, aí se encontrava um pobre homem, prudente, cuja sabedoria salvou a cidade; e ninguém se lembrou desse pobre homem.

16 Por isso eu disse: A sabedoria vale mais que a força; mas a sabedoria do pobre é desprezada e às suas palavras não se dão ouvidos.

17 As palavras calmas dos sábios são mais bem ouvidas que os gritos de um chefe entre insensatos.

18 A sabedoria vale mais que as máquinas de guerra; mas um só pecador pode causar a perda de muitos bens.