1 Felele pedig a sukhi Bildád, és monda:
2 Mikor akartok a beszédnek véget vetni? Értsétek meg [a dolgot], azután szóljunk.
3 Miért állíttatunk barmoknak, és miért vagyunk tisztátalanok a ti szemeitekben?
4 Te éretted, a ki szaggatja lelkét haragjában, vajjon elhagyattatik-é a föld, és felszakasztatik-é a kõszikla helyérõl?
5 Sõt inkább a gonoszok világa kialuszik, és nem fénylik az õ tüzöknek szikrája.
6 A világosság elsötétedik az õ sátorában, szövétneke kialszik felette.
7 Erõs léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg õt.
8 Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár.
9 A sarka tõrbe akad, és kelepcze fogja meg õt.
10 Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg az õ [szokott] ösvényén.
11 Mindenfelõl félelmek rettentik õt, és üldözik õt léptennyomon.
12 Éhség emészti fel az õ erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett.
13 Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje.
14 Eltünik sátorából az õ bátorsága, és a félelmek királyához folyamodik õ.
15 Az lakik sátorában, a ki nem az övé, és hajlékára kénkövet szórnak.
16 Alant elszáradnak gyökerei, és felülrõl levágatik az ága.
17 Emlékezete elvész a földrõl, még az utczákon sem marad fel a neve.
18 A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségérõl elüldözik õt.
19 Sem fia, sem unokája nem lesz az õ népében, és semmi maradéka az õ tanyáján.
20 Az õ pusztulásától megborzadnak, a kik következnek és rettegés fogja el a most élõ embereket.
21 Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, a ki nem tiszteli Istent.
1 Bildad de Chua falou então nestes termos:
2 Quando acabarás de falar, e terás a sabedoria de nos deixar dizer?
3 Por que nos consideras como animais, e por que passamos por estúpidos a teus olhos?
4 Tu que te rasgas em teu furor, é preciso que por tua causa a terra seja abandonada, e que os rochedos mudem de lugar?
5 Sim, a luz do mau se apagará, e a flama de seu fogo cessará de alumiar.
6 A luz obscurece em sua tenda, e sua lâmpada sobre ele se apagará;
7 seus passos firmes serão cortados, seus próprios desígnios os farão tropeçar.
8 Seus pés se prendem numa rede, e ele anda sobre malhas.
9 A armadilha o segura pelo calcanhar, um laço o aperta.
10 Uma corda se esconde sob a terra para pegá-lo, uma armadilha, ao longo da vereda.
11 De todas as partes temores o amedrontam, e perseguem-no passo a passo.
12 A calamidade vem faminta sobre ele, a infelicidade está postada a seu lado.
13 A pele de seu corpo é devorada, o filho mais velho da morte devora-lhe os membros;
14 é arrancado da tenda, onde se sentia seguro, levam-no ao rei dos terrores.
15 Podes estabelecer-te em sua tenda: ele não existe mais; o enxofre é espalhado em seu domínio.
16 Por baixo suas raízes secam, e por cima seus ramos definham.
17 Sua memória apaga-se da terra, nada mais lembra o seu nome na região.
18 É arrojado da luz para as trevas, é desterrado do mundo.
19 Não tem descendente nem posteridade em sua tribo, nem sobrevivente algum em sua morada.
20 O Ocidente está estupefacto com sua sorte, o Oriente treme diante dela.
21 Eis o que acontece com as tendas dos ímpios, os lugares habitados pelo homem que não conhece Deus.