1 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel õ igaz vala önmaga elõtt:
2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségébõl. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
3 De felgerjedt haragja az õ három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának õ nála.
5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az õ haragja.
6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten gyõzheti meg õt és nem ember!
14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó.
16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levõ lélek.
19 Ímé, bensõm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlõk, [csaknem] szétszakad.
20 Szólok tehát, hogy levegõhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtõm!
1 Como Jó persistisse em considerar-se como um justo, estes três homens cessaram de lhe responder.
2 Então se inflamou a cólera de Eliú, filho de Baraquel, de Buz, da família de Rão; sua cólera inflamou-se contra Jó, por este pretender justificar-se perante Deus.
3 Inflamou-se também contra seus três amigos, por não terem achado resposta conveniente, dando assim culpa a Deus.
4 Como fossem mais velhos do que ele, Eliú tinha se abstido de responder a Jó.
5 Mas, quando viu que não tinham mais nada para responder, encolerizou-se.
6 Então Eliú, filho de Baraquel, de Buz, tomou a palavra nestes termos: Sou jovem em anos, e vós sois velhos; é por isso que minha timidez me impediu de manifestar-vos o meu saber.
7 Dizia comigo: A idade vai falar; os muitos anos farão conhecer a sabedoria,
8 mas é o Espírito de Deus no homem, e um sopro do Todo-poderoso que torna inteligente.
9 Não são os mais velhos que são sábios, nem os anciãos que discernem o que é justo;
10 é por isso que digo: Escutai-me, vou mostrar-vos o que sei.
11 Esperei enquanto faláveis, prestei atenção em vossos raciocínios. Enquanto discutíeis,
12 segui-vos atentamente. Mas ninguém refutou Jó, ninguém respondeu aos seus argumentos.
13 Não digais: Encontramos a sabedoria; é Deus e não um homem quem nos instrui.
14 Não foi a mim que dirigiu seus discursos, mas encontrarei outras respostas diferentes das vossas.
15 Ei-los calados, já não dizem mais nada; faltam-lhes as palavras.
16 Esperei que se calassem, que parassem e cessassem de responder.
17 É a minha vez de responder: vou também mostrar o que sei.
18 Pois estou cheio de palavras, o espírito que está em meu peito me oprime.
19 Meu peito é como o vinho arrolhado, como um barril pronto para estourar.
20 Vou falar, isto me aliviará, abrirei meus lábios para responder.
21 Não farei acepção de ninguém, não adularei este ou aquele.
22 Pois não sei bajular; do contrário, meu Criador logo me levaria.