1 És felele a témáni Elifáz, és monda:

2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?

3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;

4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;

5 Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!

6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

9 Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.

10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.

12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

15 Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.

16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:

17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?

18 Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:

19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

20 Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

21 Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?

1 Elifaz de Temã tomou a palavra nestes termos:

2 Se arriscarmos uma palavra, talvez ficarás aflito, mas quem poderá impedir-me de falar?

3 Eis: exortaste muita gente, deste força a mãos débeis,

4 tuas palavras levantavam aqueles que caíam, fortificaste os joelhos vacilantes.

5 Agora que é a tua vez, enfraqueces; quando és atingido, te perturbas.

6 Não é tua piedade a tua esperança, e a integridade de tua vida, a tua segurança?

7 Lembra-te: qual o inocente que pereceu? Ou quando foram destruídos os justos?

8 Tanto quanto eu saiba, os que praticam a iniqüidades e os que semeiam sofrimento, também os colhem.

9 Ao sopro de Deus eles perecem, e são aniquilados pelo vento de seu furor.

10 Urra o leão, e seu rugido é abafado; os dentes dos leõezinhos são quebrados.

11 A fera morreu porque não tinha presa, e os filhotes da leoa são dispersados.

12 Uma palavra chegou a mim furtivamente, meu ouvido percebeu o murmúrio,

13 na confusão das visões da noite, na hora em que o sono se apodera dos humanos.

14 Assaltaram-me o medo e o terror, e sacudiram todos os meus ossos;

15 um sopro perpassou pelo meu rosto, e fez arrepiar o pêlo de minha pele.

16 Lá estava um ser - não lhe vi o rosto - como um espectro sob meus olhos.

17 Ouvi uma débil voz: Pode um homem ser justo na presença de Deus, pode um mortal ser puro diante de seu Criador?

18 Ele não confia nem em seus próprios servos; até mesmo em seus anjos encontra defeitos,

19 quanto mais em seus hóspedes das casas de argila que têm o pó por fundamento! São esmagados como uma traça;

20 entre a noite e a manhã são aniquilados; sem que neles se preste atenção, morrem para sempre.

21 Não foi arrancada a estaca da tenda deles? Morrem por não terem conhecido a sabedoria.