1 Felele pedig Jób, és monda:

2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.

6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.

12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.

16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.

19 Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?

20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.

21 Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.

22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!

23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.

24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?

25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.

27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.

29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

32 Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.

33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!

34 Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:

35 Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!

1 Jó tomou a palavra nestes termos:

2 Sim; bem sei que é assim; como poderia o homem ter razão contra Deus?

3 Se quisesse disputar com ele, não lhe responderia uma vez entre mil.

4 Deus é sábio em seu coração e poderoso, quem pode afrontá-lo impunemente?

5 Ele transporta os montes sem que estes percebam, ele os desmorona em sua cólera.

6 Sacode a terra em sua base, e suas colunas são abaladas.

7 Dá uma ordem ao sol que não se levante, põe um selo nas estrelas.

8 Ele sozinho formou a extensão dos céus, e caminha sobre as alturas do mar.

9 Ele criou a Grande Ursa, Órion, as Plêiades, e as câmaras austrais.

10 Fez maravilhas insondáveis, prodígios incalculáveis.

11 Ele passa despercebido perto de mim, toca levemente em mim sem que eu tenha percebido.

12 Quem poderá impedi-lo de arrebatar uma presa? Quem lhe dirá: Por que fazes isso?

13 De sua cólera Deus não volta atrás; diante dele jazem prosternados os auxiliares de Raab.

14 Quem sou eu para replicar-lhe, para escolher argumentos contra ele?

15 Ainda que eu tivesse razão, não responderia; pediria clemência a meu juiz.

16 Se eu o chamasse, e ele não me respondesse, não acreditaria que tivesse ouvido a minha voz;

17 ele, que me desfaz como um redemoinho, que multiplica minhas feridas sem manifestar o motivo,

18 que não me deixa tomar fôlego, mas me enche de amarguras.

19 Se se busca fortaleza, é ele o forte; se se busca o direito, quem o determinará?

20 Se eu pretendesse ser justo, minha boca me condenaria; se fosse inocente, ela me declararia perverso.

21 Inocente! Sim, eu o sou; pouco me importa a vida, desprezo a existência.

22 Pouco importa; é por isso que eu disse que ele faz perecer o inocente como o ímpio.

23 Se um flagelo causa de repente a morte, ele ri-se do desespero dos inocentes.

24 A terra está entregue nas mãos dos maus, e ele cobre com um véu os olhos de seus juízes; se não é ele, quem é pois {que faz isso}?

25 Os dias de minha vida são mais rápidos do que um corcel, fogem sem ter visto a felicidade

26 passam como as barcas de junco, como a águia que se precipita sobre a presa

27 Se decido esquecer minha queixa, abandonar meu ar triste e voltar a ser alegre,

28 temo por todos os meus tormentos, sabendo que não me absolverás.

29 Tenho certeza de ser condenado: o que me adianta cansar-me em vão?

30 Por mais que me lavasse na neve, que limpasse minhas mãos na lixívia,

31 tu me atirarias na imundície, e as minhas próprias vestes teriam horror de mim.

32 {Deus} não é um homem como eu a quem possa responder, com quem eu possa comparecer na justiça,

33 pois que não há entre nós árbitro que ponha sua mão sobre nós dois.

34 Que {Deus} retire sua vara de cima de mim, para pôr um termo a seus medonhos terrores;

35 então lhe falarei sem medo; pois, estou só comigo mesmo.