1 Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
2 Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.
3 Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.
4 De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.
5 Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.
6 Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.
7 Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!
8 Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
9 Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;
10 Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]
11 Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
12 És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
13 És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
14 Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
15 Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.
16 Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?
17 Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19 A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
20 És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
21 Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.
22 A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.
23 Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.
1 Meu filho, atende à minha sabedoria, presta atenção à minha razão,
2 a fim de conservares o sentido das coisas e guardares a ciência em teus lábios.
3 Porque os lábios da mulher alheia destilam o mel; seu paladar é mais oleoso que o azeite.
4 No fim, porém, é amarga como o absinto, aguda como a espada de dois gumes.
5 Seus pés se encaminham para a morte, seus passos atingem a região dos mortos.
6 Longe de andarem pela vereda da vida, seus passos se extraviam, sem saber para onde.
7 Escutai-me, pois, meus filhos, não vos aparteis das palavras de minha boca.
8 Afasta dela teu caminho, não te aproximes da porta de sua casa,
9 para que não seja entregue a outros tua fortuna e tua vida a um homem cruel;
10 para que estranhos não se fartem de teus haveres e o fruto de teu trabalho não passe para a casa alheia;
11 para que não gemas no fim, quando forem consumidas tuas carnes e teu corpo
12 e tiveres que dizer: Por que odiei a disciplina, e meu coração desdenhou a correção?
13 Por que não ouvi a voz de meus mestres, nem dei ouvido aos meus educadores?
14 Por pouco eu chegaria ao cúmulo da desgraça no meio da assembléia do povo.
15 Bebe a água do teu poço e das correntes de tua cisterna.
16 Derramar-se-ão tuas fontes por fora e teus arroios nas ruas?
17 Sejam eles para ti só, sem que os estranhos neles tomem parte.
18 Seja bendita a tua fonte! Regozija-te com a mulher de tua juventude,
19 corça de amor, serva encantadora. Que sejas sempre embriagado com seus encantos e que seus amores te embriaguem sem cessar!
20 Por que hás de te enamorar de uma alheia e abraçar o seio de uma estranha?
21 Pois o Senhor olha os caminhos dos homens e observa todas as suas veredas.
22 O homem será preso por suas próprias faltas e ligado com as cadeias de seu pecado.
23 Perecerá por falta de correção e se desviará pelo excesso de sua loucura.