1 Az éneklõmesternek, Dávidé; zsoltár.
2 Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.
3 És körülvesznek engem gyûlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.
4 Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom.
5 Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyûlölséggel az én szeretetemért.
6 Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az õ jobb keze felõl.
7 Mikor törvénykezik, mint gonosz jõjjön ki; még az imádsága is bûnné legyen.
8 Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el.
9 Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé.
10 És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.]
11 Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.
12 Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az õ árváin!
13 Veszszen ki az õ maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök!
14 Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr elõtt, és anyjának bûne el ne töröltessék!
15 Mindenkor az Úr elõtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földrõl,
16 A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívût, hogy megölje.
17 Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el õt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el õ tõle.
18 Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az õ csontjaiba, mint az olaj.
19 Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.
20 Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.
21 De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!
22 Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.
23 Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az õ megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.
24 Térdeim tántorognak az éhségtõl, és testem megfogyatkozott a kövérségtõl.
25 Sõt gyalázatossá lettem elõttök; ha látnak engem, fejöket csóválják.
26 Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!
27 Hadd tudják meg, hogy a te kezed [munkája] ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!
28 Átkozzanak õk, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.
29 Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe!
30 Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem õt a sokaság közepette!
31 Mert jobb keze felõl áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.
1 Ao mestre de canto. Salmo de Davi. Ó Deus de meu louvor, não fiqueis insensível,
2 porque contra mim se abriu boca ímpia e pérfida.
3 Falaram-me com palavras mentirosas, com discursos odiosos me envolveram; e sem motivo me atacaram.
4 Em resposta ao meu afeto me acusaram. Eu, porém, orava.
5 Pagaram-me o bem com o mal, e o amor com o ódio.
6 Suscitai contra ele um ímpio, levante-se à sua direita um acusador.
7 Quando o julgarem, saia condenado, e sem efeito o seu recurso.
8 Sejam abreviados os seus dias, tome outro o seu encargo.
9 Fiquem órfãos os seus filhos, e viúva a sua esposa.
10 Andem errantes e mendigos os seus filhos, expulsos de suas casas devastadas.
11 Arrebate o credor todos os seus bens, estrangeiros pilhem o fruto de seu trabalho.
12 Ninguém lhes tenha misericórdia, nem haja quem se condoa de seus órfãos.
13 Exterminada seja a sua descendência, extinga-se o seu nome desde a segunda geração.
14 Conserve o Senhor a lembrança da culpa de seus pais, jamais se apague o pecado de sua mãe.
15 Deus os tenha sempre presentes na memória, e risque-se da terra a sua lembrança,
16 porque jamais pensou em ter misericórdia, mas perseguiu o pobre e desvalido e teve ódio mortal ao homem de coração abatido.
17 Amou a maldição: que ela caia sobre ele! Recusou a bênção: que ela o abandone!
18 Seja coberto de maldição como de um manto, que ela penetre em suas entranhas como água e se infiltre em seus ossos como óleo.
19 Seja-lhe como a veste que o cobre, como um cinto que o cinja para sempre.
20 Esta, a paga do Senhor àqueles que me acusam e que só dizem mal de mim.
21 Mas vós, Senhor Deus, tratai-me segundo a honra de vosso nome. Salvai-me em nome de vossa benigna misericórdia,
22 porque sou pobre e miserável; trago, dentro de mim, um coração ferido.
23 Vou-me extinguindo como a sombra da tarde que declina, sou levado para longe como o gafanhoto.
24 Vacilam-me os joelhos à força de jejuar, e meu corpo se definha de magreza.
25 Fizeram-me objeto de escárnio, abanam a cabeça ao me ver.
26 Ajudai-me, Senhor, meu Deus. Salvai-me segundo a vossa misericórdia.
27 Que reconheçam aqui a vossa mão, e saibam que fostes vós que assim fizestes.
28 Enquanto amaldiçoam, abençoai-me. Sejam confundidos os que se insurgem contra mim, e que vosso servo seja cumulado de alegria.
29 Cubram-se de ignomínia meus detratores, e envolvam-se de vergonha como de um manto.
30 Celebrarei altamente o Senhor, e o louvarei em meio à multidão,
31 porque ele se pôs à direita do pobre, para o salvar dos que o condenam.