18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bûn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de a ki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.
19 Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentõl nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?
20 Mert áron vétettetek meg; dicsõítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.
9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.
14 Ne paráználkodjál.
13 Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben:
3 Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik;
4 Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplõtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten.
3 Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;
4 Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét,
5 Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;
18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19 A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
3 A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.
4 A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
15 Nem tudjátok-é, hogy a ti testeitek a Krisztusnak tagjai? Elszakítva hát a Krisztus tagjait, paráznának tagjaivá tegyem? Távol legyen.
16 Avagy nem tudjátok-é, hogy a ki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté.
17 A ki pedig az Úrral egyesül, egy lélek õ vele.
4 Õ pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtõ kezdettõl fogva férfiúvá és asszonynyá teremté õket,
5 És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.
6 Úgy hogy többé nem kettõ, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza.
28 Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az õ szívében.
15 Nem tett ilyet egy sem, a kinek még volt lelke. És mit keresett az az egy? Istentõl való magvat. Õrizzétek meg azért a ti lelketeket, és a ti ifjúságotok feleségét meg ne csaljátok!
22 Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
23 És az örökkévaló Istennek dicsõségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
24 Annakokáért adta is õket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplõsítsék;
25 Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtõ helyett, a ki mind örökké áldott. Ámen.
26 Annakokáért adta õket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az õ asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
27 Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az õ tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
24 Annakokáért elhagyja a férfiú az õ atyját és az õ anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
6 Senki se közelgessen valamely vér szerint való rokonához, hogy felfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr.
7 A te atyádnak szemérmét és a te anyádnak szemérmét fel ne fedd; a te anyád õ, fel ne fedd az õ szemérmét.
8 A te atyád feleségének szemérmét fel ne fedd, a te atyádnak szemérme az.
9 A te atyád leányának, vagy a te anyád leányának, a te leánytestvérednek szemérmét, akár otthon született, akár kivül született legyen; fel ne fedd szemérmöket.
10 A te fiad leányának szemérmét, vagy a te leányod leányáét, ezeknek szemérmét fel ne fedd, mert a te szemérmeid azok.
11 A te atyád felesége leányának szemérmét, a ki a te atyádnak magzatja, leánytestvéred õ, fel ne fedd ennek szemérmét.
12 A te atyád leánytestvérének szemérmét fel ne fedd, a te atyádnak vér szerint való rokona õ.
13 A te anyád leánytestvérének szemérmét fel ne fedd, mert a te anyádnak vér szerint való rokona õ.
14 A te atyád fiútestvérének szemérmét fel ne fedd, annak feleségéhez ne közelgess, nagynénéd õ.
15 A te menyednek szemérmét fel ne fedd; a te fiadnak felesége õ: ne fedd fel az õ szemérmét.
16 A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az.
17 Valamely asszonynak és az õ leányának szemérmét fel ne fedd; az õ fiának leányát, vagy leányának leányát el ne vedd, hogy annak szemérmét felfedjed; mert vér szerint való rokonok õk; fajtalankodás ez.
18 De feleségül se végy senkit az õ leánytestvére mellé, hogy ellenkezés ne legyen, ha felfeded õ mellette amannak szemérmét az õ életében.
19 Asszonyhoz ne közelgess, az õ havi tisztátalansága alatt, hogy felfedjed az õ szemérmét.
20 És a te felebarátodnak feleségéhez se add magad közösülésre, hogy azzal magadat megfertõztessed.
21 A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr.
22 Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonynyal hálnak: útálatosság az.
23 És semmiféle barommal se közösülj, hogy azzal magadat megfertõztessed, és asszony se álljon meg barom elõtt, hogy meghágja õt; fertelmesség az.
27 Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket.
28 És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.