1 Zur selbigen Zeit wird der große Fürst Michael, der für dein Volk stehet, sich aufmachen. Denn es wird eine solche trübselige Zeit sein, als sie nicht gewesen ist, seit daß Leute gewesen sind, bis auf dieselbige Zeit. Zur selbigen Zeit wird dein Volk errettet werden, alle, die im Buch geschrieben stehen.

2 Und viele, so unter der Erde schlafen liegen, werden aufwachen, etliche zum ewigen Leben, etliche zur ewigen Schmach und Schande.

3 Die Lehrer aber werden leuchten wie des Himmels Glanz und die, so viele zur Gerechtigkeit weisen, wie die Sterne immer und ewiglich.

4 Und nun, Daniel, verbirg diese Worte und versiegele diese Schrift bis auf die letzte Zeit, so werden viele drüber kommen und großen Verstand finden.

5 Und ich, Daniel, sah, und siehe, es stunden zween andere da, einer an diesem Ufer des Wassers, der andere an jenem Ufer.

6 Und er sprach zu dem in leinenen Kleidern, der oben am Wasser stund: Wann will‘s denn ein Ende sein mit solchen Wundern?

7 Und ich hörete zu dem in leinenen Kleidern, der oben am Wasser stund; und er hub seine rechte und linke Hand auf gen Himmel und schwur bei dem, so ewiglich lebet, daß es eine Zeit und etliche Zeiten und eine halbe Zeit währen soll; und wenn die Zerstreuung des heiligen Volks ein Ende hat, soll solches alles geschehen.

8 Und ich hörete es: aber ich verstund es nicht und sprach: Mein Herr, was wird danach werden?

9 Er aber sprach: Gehe hin, Daniel; denn es ist verborgen und versiegelt bis auf die letzte Zeit.

10 Viele werden gereiniget, geläutert und bewähret werden; und die GOttlosen werden gottlos Wesen führen, und die GOttlosen werden‘s nicht achten; aber die Verständigen werden‘s achten.

11 Und von der Zeit an, wenn das tägliche Opfer abgetan und ein Greuel der Wüstung dargesetzt wird, sind tausend zweihundert und neunzig Tage:

12 Wohl dem, der da erwartet und erreichet tausend dreihundert und fünfunddreißig Tage!

13 Du aber, Daniel, gehe hin, bis das Ende komme, und ruhe, daß du aufstehest in deinem Teil am Ende der Tage!

1 És abban az idõben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idõ lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az idõben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.

2 És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.

3 Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.

4 Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végsõ idõig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.

5 És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettõ álla [ott,] egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján.

6 És mondá [egyik] a gyolcsba öltözött férfiúnak, a ki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak?

7 És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az õ jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élõre, hogy ideig, idõkig és fél idõig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.

8 Én pedig hallám [ezt,] de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége?

9 És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.

10 Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,

11 És az idõtõl fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz.

12 Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.

13 Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.