1 Da sang Mose und die Kinder Israel dies Lied dem HErrn und sprachen: Ich will dem HErrn singen; denn er hat eine herrliche Tat getan: Roß und Wagen hat er ins Meer gestürzt.

2 Der HErr ist meine Stärke und Lobgesang und ist mein Heil. Das ist mein GOtt, ich will ihn preisen; er ist meines Vaters GOtt, ich will ihn erheben.

3 Der HErr ist der rechte Kriegsmann. HErr ist sein Name.

4 Die Wagen Pharaos und seine Macht warf er ins Meer, seine auserwählten Hauptleute versanken im Schilfmeer.

5 Die Tiefe hat sie bedeckt, sie fielen zu Grund wie die Steine.

6 HErr, deine rechte Hand tut große Wunder; HErr, deine rechte Hand hat die Feinde zerschlagen.

7 Und mit deiner großen Herrlichkeit hast du deine Widerwärtigen gestürzt; denn da du deinen Grimm ausließest, verzehrte er sie wie Stoppeln.

8 Durch dein Blasen taten sich die Wasser auf, und die Fluten stunden auf Haufen; die Tiefe wallete voneinander mitten im Meer.

9 Der Feind gedachte: Ich will ihnen nachjagen und erhaschen und den Raub austeilen und meinen Mut an ihnen kühlen; ich will mein Schwert ausziehen, und meine Hand soll sie verderben.

10 Da ließest du deinen Wind blasen, und das Meer bedeckte sie, und sanken unter wie Blei im mächtigen Wasser.

11 HErr, wer ist dir gleich unter den Göttern? Wer ist dir gleich, der so mächtig, heilig, schrecklich, löblich und wundertätig sei?

12 Da du deine rechte Hand ausrecktest, verschlang sie die Erde.

13 Du hast geleitet durch deine Barmherzigkeit dein Volk, das du erlöset hast, und hast sie geführet durch deine Stärke zu deiner heiligen Wohnung.

14 Da das die Völker höreten, erbebeten sie; Angst kam die Philister an;

15 da erschraken die Fürsten Edoms; Zittern kam die Gewaltigen Moabs an; alle Einwohner Kanaans wurden feig.

16 Laß über sie fallen Erschrecken und Furcht durch deinen großen Arm, daß sie erstarren wie die Steine, bis dein Volk, HErr, hindurchkomme, bis das Volk hindurchkomme, das du erworben hast.

17 Bringe sie hinein und pflanze sie auf dem Berge deines Erbteils, den du, HErr, dir zur Wohnung gemacht hast, zu deinem Heiligtum, HErr, das deine Hand bereitet hat.

18 Der HErr wird König sein immer und ewig.

19 Denn Pharao zog hinein ins Meer mit Rossen und Wagen und Reitern, und der HErr ließ das Meer wieder über sie fallen. Aber die Kinder Israel gingen trocken mitten durchs Meer.

20 Und Mirjam, die Prophetin, Aarons Schwester, nahm eine Pauke in ihre Hand; und alle Weiber folgten ihr nach hinaus mit Pauken am Reigen.

21 Und Mirjam sang ihnen vor: Lasset uns dem HErrn singen; denn er hat eine herrliche Tat getan, Mann und Roß hat er ins Meer gestürzt.

22 Mose ließ die Kinder Israel ziehen vom Schilfmeer hinaus zu der Wüste Sur. Und sie wanderten drei Tage in der Wüste, daß sie kein Wasser fanden.

23 Da kamen sie gen Mara; aber sie konnten des Wassers zu Mara nicht trinken, denn es war fast bitter. Daher hieß man den Ort Mara.

24 Da murrete das Volk wider Mose und sprach: Was sollen wir trinken?

25 Er schrie zu dem HErrn; und der HErr weisete ihm einen Baum, den tat er ins Wasser; da ward es süß. Daselbst stellete er ihnen ein Gesetz und ein Recht und versuchte sie

26 und sprach: Wirst du der Stimme des HErrn, deines Gottes, gehorchen und tun, was recht ist vor ihm, und zu Ohren fassen seine Gebote und halten alle seine Gesetze, so will ich der Krankheit keine auf dich legen, die ich auf Ägypten gelegt habe; denn ich bin der HErr, dein Arzt.

27 Und sie kamen nach Elim, da waren zwölf Wasserbrunnen und siebenzig Palmbäume; und lagerten sich daselbst ans Wasser.

1 Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.

2 Erõsségem az Úr és énekem, szabadítómmá lõn nekem; ez az én Istenem, õt dicsérem, atyámnak Istene, õt magasztalom.

3 Vitéz harczos az Úr; az õ neve Jehova.

4 A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.

5 Elborították õket a hullámok, kõ módjára merültek a mélységbe.

6 Jobbod, Uram, erõ által dicsõül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.

7 Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az õket mint tarlót.

8 Orrod lehelletétõl feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.

9 Az ellenség monda: Ûzöm, utólérem õket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja õket karom.

10 Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be õket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.

11 Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicsõ, félelemmel dícsérendõ és csudatévõ?

12 Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé õket a föld.

13 Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.

14 Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.

15 Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.

16 Félelem és aggodalom lepi meg õket; karod hatalmától elnémulnak mint a kõ, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.

17 Beviszed s megtelepíted õket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyûl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.

18 Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.

19 Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén.

20 Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot võn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva.

21 És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.

22 Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertõl, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet.

23 És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserû vala. Azért is nevezék nevét Márának.

24 És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?

25 Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.

26 És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hûségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az õ szemei elõtt és figyelmezel az õ parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.

27 És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.